Feladattartás és feladattudat

A feladattartás és -tudat kialakítása önmagában nem igényel teendőt. Amikor egy gyermek iskolaéretté válik, nem okoz gondot számára, hogy egy-egy feladatot elejétől kezdve a végéig elvégezzen. Egy kiscsoportos óvodás még nem tudatosan gyakorolja ezt: kizárólag a feladatban rejlő örömért csinálja és csak addig, amíg kedve van. Egy nagycsoportostól viszont elvárás már, hogy tudatosan végezze el a feladatokat. De mi történik, ha ez bizony nem jellemző a gyerekre?

Éretlen az idegrendszere annak a gyermeknek, akin az alábbi tüneteket észleli a pedagógus és a szülő:

• jó értelmi képességei ellenére alulteljesít feladathelyzetben
• nehéz számára az egyensúlyozás
• ügyetlen, finommotorikus mozgása fejletlen
• képolvasási szintje nem elégséges, tőmondatokat használ
• figyelme könnyen elterelhető a környezeti ingerekkel
• feladathelyzetből kilép vagy el sem kezdi azokat
• szorong, ijedős, nehezen barátkozik
• új helyzetekre rosszul reagál
• téri orientációja bizonytalan (keveri az előtt-mögött, alatt-felett stb. névutókat)
• dominanciája kialakulatlan (összekeveri jobb és bal kezét)
• emberrajza kezdetleges (testrészek hiányoznak)

A fentieken túl számos egyéb tünet fordulhat még elő, amely az éretlen idegrendszerre utalhat. Ha a pedagógus huzamos ideig észleli a fenti problémákat, a szülő egyetértésével a gyereket a helyi pedagógiai szakszolgálathoz irányíthatja állapotfelmérésre és a fejlesztendő területek meghatározására.

Amiben a pedagógus maga is segíteni tud, az a támogató, elfogadó hozzáállás a feladattudat és -tartás kialakítása érdekében. A feladattudat kialakítása következetes, szigorú munkát igényel. Apróbb lépésekkel kell kezdeni: 

• kérjük meg a gyereket egy-egy részlet megrajzolására a közös munkában
• adjunk gyakorlati feladatot neki (például vigye ki a tányért, papírt, szemetet, stb., majd ellenőrizzük, hogy valóban jól csinálta-e)
• jutalmazással igyekezzünk a kívánt viselkedésformát rögzíteni: ha valamit megcsinál, azt mindig kövesse dicséret, lehetőleg olyan formában, amelynek nyoma marad
• igyekezzünk időt szakítani az egyéni elfoglaltságra (ez még nagy létszám mellett is megoldható!)
• a gyereket lehetőleg minél többször hagyjuk egyedül egy feladattal néhány percre, majd ellenőrizzük munkáját
• ha azt mondja, nincs kedve csinálni, ne fogadjuk el: tűzzünk ki elé konkrét célt/időpontot, amikor a feladatot el kell végeznie. Tudatosítsuk, hogy a feladat elvégzése után lesz szabadideje. Ha az időpont eljött, ne adjunk engedményt!
• próbáljuk ki a mikrocsoportos foglalkozási formát: 2-4 gyereknek adjunk külön feladatot és annak végrehajtását ellenőrizzük
• igyekezzünk szerialitást fejlesztő feladatokat adni: vizuális ritmus ismétlése, mozgásformák gyakorlása (lép-zár-ugrás; lép-zár-fordul-hátrafelé lép-zár és újra fordul). A szerialitásról itt olvashatsz bővebben.

Ne feledjük: mindenkinek érdeke a szabálykövető, feladattudatos magatartás kialakítása. Egy szülő otthon hiába szoktatja gyermekét az önállóságra, ha az ehhez szükséges támogatást a közösségtől nem kapja meg. Természetesen ez fordítva is igaz: nem működhet a nevelői munka sem megfelelően, ha a szülő nem támogatja a közösségi munkát.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/