Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 5., hétfő

Ha agresszív a gyerek....

Az agresszivitás bizony megkeserítheti életünket. Befolyásolja a gyerek közösségi megítélését, beilleszkedését, teljesítményét...és persze a család életét is nehezíti, hiszen ezen keresztül ítélik meg a szülőket, nevelési módszerüket.

Ne feledjük el, hogy agresszió valaminek a tünete. Állhat a háttérben szorongás, otthoni probléma, figyelemzavar, kirekesztettség, védekezés, hogy csak néhány példát említsünk. Az agresszió azért is jelenthet problémát, mert így a gyerek könnyen megszabadulhat belső feszültségétől, dühétől, így a különböző büntetések, megvonások hatástalanok maradnak.

Megnyilvánulhat fizikailag (egymás bántása), lelkileg (megszégyenítés, szidalmazás), verbálisan (csúnya szavak használata) és tárgyakon keresztül (rombolás). A szülőt minden esetben tájékoztatni kell az agresszív megnyilvánulásokról, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a közösségi élet zavartalansága miatt megoldása csak a pedagógusok és a szülők együttműködésével történhet. Ha szükséges, be kell vonni nevelési tanácsadó, pszichológus segítségét, aki különböző terápiák segítségével igyekszik a helyes viselkedésmintát kialakítani és erősíteni. A terápiák során játékos formában felelevenítik a történteket és próbálják úgy alakítani a játék kimenetelét, hogy a gyermek saját maga döbbenjen rá, hogyan is kellett volna helyesen viselkednie. Segíthet a bábozás, amikor az agresszív gyerek kerül a gyengébbik helyzetbe, a meseolvasás, mely ilyen témákkal foglalkozik. Nem szabad elfeledkezni a differenciált foglalkozás fontosságáról sem! Ha a pedagógus igyekszik a gyerekkel személyre szabottan akár néhány percet foglalkozni minden egyes nap, észrevehető változásnak lesz tanúja: a gyerek megnyílik, elhozza valamilyen apróságát megmutatni, iskolások megkeresik a pedagógust, beszélgetést kezdeményeznek. Nélkülözhetetlen, hogy a gyerekben tudatosítsák: mi is a helyes viselkedésforma és ezt megfelelően jutalmazzák is, ezzel is segítve be- és visszailleszkedését a csoportba.  A jutalmazásról bővebben ebben a posztban lehet olvasni.