Mit érez a ...? II. rész

Bevallom, nehéz szívvel kezdtem neki ennek a bejegyzésnek, hiszen én is voltam már hasonló helyzetben pedagógusként.

Ebben a posztban megpróbálom végigvenni, milyen érzésekkel szembesülhet egy pedagógus, ha furcsa, valamiben más gyerkőc kerül elé. A sorozat első részét itt olvashatod el.

1. A megfigyelés: amikor egy gyerek bekerül egy közösségbe, jobb esetben nincs róla előre kialakult vélemény. Más a helyzet azonban, ha a gyerek valamilyen közösségből érkezik, mert a kollégáktól szerzett információk torzak, megfigyeléseik nem teljesen objektívak, így saját megítélésünk sem lehet már tárgyilagos. Különösen igaz ez akkor, ha már rossz a híre annak a gyereknek! A megfigyelés hetekig tart és összességében kell vizsgálni a gyermeket:

• viselkedésmódját,
•  kommunikációját, 
• hogyan reagál az új helyzetekre, társakra, 
• milyen gyorsan illeszkedik be a közösségbe
• mennyire tartja be az utasításokat
• mennyire kitartóan végzi a feladatokat
• hogyan válik le a szülőről
• milyen a temperamentuma
• hogyan reagál a konfliktusokra.

A megfigyelésekről érdemes jegyzetet készíteni. Fáradtságos és kimerítő munka, különösen nagy csoportlétszám esetén, azonban nagy segítséget jelent a későbbiek során. Lehet, a jegyzetek által jövünk rá arra, hogy egy bizonyos cselekvésnek mi lehet a mozgatórugója, hogy egy erősebb reakciónak mi lehet az előzménye. A jegyzet segít saját gondolatainkat is formába önteni, az érzések letisztulnak, nem lesznek zavaró tényezők.

2. Találkozás a szülővel és saját érzéseink vizsgálata: ha saját pedagógiai módszereink nem vezettek eredményre, a problémák továbbra is fennállnak, érdemes a szülőt megkérni, hogy jöjjön el egy négyszemközti beszélgetésre. Más szülő előtt, öltözőben, szülői értekezleten, utcán, stb. TILOS a gyerek személyes problémáiról beszélni. Az ilyen beszélgetéseket szigorúan négyszemközt, zárt ajtók mögött kell lebonyolítani. Ez akkor is érvényes, ha más gyereket sérelem ér. A sértett szülők természetesen bosszúért kiáltanak, de ennek nem szabad teret engedni. A legfontosabb, hogy a probléma oka kiderüljön és a gyermek segítséget kapjon. A pedagógusnak fel kell arra készülnie, hogy egy ilyen beszélgetés sosem kellemes élmény: melyik szülő szereti, ha gyermekét kritika éri? A beszélgetés során a pedagógusnak tárgyilagosnak kell maradnia, akkor is, ha ez nehezére esik. Feltétlenül ki kell emelnem, hogy a szülő NEM KÖTELES a pedagógusnak gyermeke papírjait bemutatni: hogy mit oszt meg, az ő döntése, melyet a pedagógusnak tiszteletben kell tartania. A szülő az intézményvezetőt tájékoztatja a gyermekét érintő diagnózisokról, aki saját hatáskörében dönt arról, az érintetteknek mit kell feltétlenül tudniuk. Kérem a pedagógusokat, bármilyen tünetet vélnek felfedezni a gyereken, 

NE DIAGNOSZTIZÁLJANAK! Diagnózis felállítása orvosi feladat. Az ettől a szabálytól eltérő pedagógus nem számíthat a szülői őszinteségre, hiszen a találgatás, pletykázás minden érintettnek kárára van. Ne ötleteljünk: fogadjuk el, amit a szülő mond. A szülői bizalom nagy kincs, hiba visszaélni vele: a számára legdrágábbat, a gyermekét bízta ránk: próbáljuk megértetni vele, hogy szándékaink tiszták, segíteni szeretnénk a gyermeken. Hallgassuk meg a szülő ötleteit, lehet, hasznosak lesznek a közösségi élet során. Sokat segít, ha empátiával fordulunk a gyermek felé: higgyék el, egyik gyermek sem akar szándékosan 'más' lenni: ki kéri magának a diszlexiát, autizmust, szorongást, figyelemzavart? 

Kedves Pedagógusok! Tegyék a szívükre a kezüket: ha a testi fogyatékosságot, sérülést jobban el tudják fogadni (mert pl. egy végtaghiánnyal született gyermek van a csoportjukban, de a végtaghiány helyett természetesen bármilyen egyéb fogyatékosságot lehetne írni), akkor az agyi funkciók sérülését miért megy nehezebben? A testi fogyatékkal élőket próbáljuk segíteni, akadálymentesítéssel, földszinti teremmel, stb. és ez természetes dolog: viszont ugyanez jár azoknak a gyerekeknek is, akik más jellegű problémával küzdenek. Ha egy gyerek szorongó, akkor jobban igényli a bátorítást, ha ADHD-s, akkor a szabályok nagyon következetes betartatását. Ugyanazt igénylik: a segítségünket!

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Egy kis kiegészítés...

Ez a poszt szervesen kapcsolódik a Mit érez a ....? sorozat első részéhez. Minap beszélgettem egy anyukával, aki elmesélte nekem, milyen gondok vannak gyermekével. Egy mondata nagyon megütötte a fülemet: "Szégyen, de el fogom vinni valahová, mert már nem bírom tovább."

Visszakérdeztem, hogy miért szégyen, ha segítséget kérsz? Nem válaszolt, de a szeme könnyes lett. Ha egy gyermekkel gondok vannak és ezt a szülő saját módszereivel sikertelenül próbálja helyrehozni, akkor teljesen érthető, ha elbizonytalanodik. Szülői kompetenciája sérül, vádolja önmagát és szülőtársát is, hogy mit rontottak el. A rokonok időnként jóindulatú megjegyzései, tanácsai csak tovább szítják a feszültséget, hiszen minden jóakaratuk ellenére sem látják a gyermek viselkedését, kommunikációját, reakcióit teljes mélységükben, ugyanakkor megfigyeléseik objektívebbek lehetnek, mint a szülőké. A szülőnek meg kell birkóznia saját tehetetlenségérzésével, amikor már eljut arra a pontra is akár, hogy reggel rettegve néz az elkövetkező nap elé: vajon ma mi fog történni? 

Mai világunkban állandó a tökéletességre törekvés. Különösen igaz ez az anyaságra, apaságra, hogy kifogástalan, mindig vidám, érdeklődő, szerető szülők legyünk. Ezt csak részben lehet megvalósítani.  A szülői kiegyensúlyozottság mindig hatással van a gyermekre is, ez tény. Ugyanakkor, ha a szülő belátja, hogy gyermekén a legjobb akarattal sem tud saját nevelési eszközeivel, példamutatásával segíteni, akkor kérjen segítséget a megfelelő szakemberektől. A pszichológusok, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok feladata a segítségnyújtás. Ezek a szakemberek nem ítélkeznek, hiszen hivatásuk célja mindig ugyanaz: a bajban lévő gyermek, család megsegítése, támogatása. Célszerű velük teljesen őszintén beszélni a gondokról: nem kell szépíteni semmit. Ha elhallgatunk tényeket, fontos információktól fosztjuk meg a szakembereket: hogyan tudna segíteni bárki, ha nincs teljesen tisztában a kialakult helyzettel? 

Kérem a szülőket, ne szégyenkezzenek a segítségkérés miatt!

Tudom, ezt könnyű mondani. De kérem, gondoljanak arra: Önök mindent megpróbáltak, viszont a bajok nem szűntek meg. A szégyenérzet legfőbb okozója a környezet reakciója: a pletykák (különösen egy kisebb közösségben), melyeket kellően kiszíneznek, az idősebb rokonok véleménye (pszichológushoz csak a dilisek járnak; nincs is vele semmi baj, csak lusta, stb.). A szégyenérzetet meg kell próbálni félretenni és átgondolni a másik oldaláról a dolgokat: előfordulhat, hogy átmeneti nehézségekről van szó, melyeket elhivatott szakemberek segítségével hatékonyan javítani, fejleszteni lehet. Próbálják meg mérlegelni, mi a fontosabb: saját félelmeink, melyek gúzsba kötnek vagy az a tudat, hogy segítünk gyermekünknek legyőzni gondjait, hogy később könnyebben vehesse az akadályokat? Szerintem egyértelmű a válasz.;)

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Föld Napjára

Gondoltam, mutatok néhány, a Föld Napjáról szóló ötletet. Könnyen, egyszerűen és gyorsan kivitelezhetőek.;)

Kisebbek és nagyobbak számára is szórakoztató lehet elkészíteni ezt a kollázst, ráadásul különösebb előkészítést sem igényel.

A lufinyomdával a legkisebbeket lehet bevonni a munkába. Mindössze egy papírtányér, lufi, ecset és festék kell hozzá és indulhat a nyomdázás.

Ez a színező már inkább nagycsoportos, elsős gyerekek számára megfelelő. Valamivel több időt vesz igénybe, mivel átlépi a tízes számkört. Megfelelő lehet foglalkozások kombinálására, eszközzel történő számolgatás gyakorlására.

A Földet nagyon egyszerűen el lehet készíteni: egy apró kezecske, festék és egy körsablon és máris kész.

Jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Képek forrása: Pinterest.

A számolási készség fejlesztése

A számolási nehézségekről, tüneteiről már korábban írtam egy posztot. Ez az írás az előző folytatásának tekinthető: próbáltam olyan ötleteket, játékokat gyűjteni, amelyek segítségével a számolási készség fejleszthető és a lemaradás mértéke csökkenthető. 

A számolás összetett gondolkodási folyamat eredménye: a gyerkőcnek figyelnie kell a számra, műveletre, sorrendre, meg kell tanulnia transzformálnia a hallott vagy látott számot, emlékeznie kell számsorozatokra, fel kell ismernie síkidomokat, testeket, stb.. A számolási készség fejlesztését már óvodáskorban el kell kezdeni: aki itt lemarad, nagyon nehezen tudja behozni hátrányát. Az iskolába lépő gyerekek közül összehasonlíthatatlanul könnyebb dolga van azoknak, akik magabiztosan számolnak legalább 10-es számkörben.

Ahogy maga a számolás is összetett folyamat, a fejlesztés is akkor lesz hatékony, ha minél több csatornán keresztül zajlik. 

A számképek, formák bevésését segítheti, ha a taktilis érzékelésre alapozunk. Kartonból vágjunk ki különböző formákat és kössük be a gyermek szemét. Tapintás alapján találja ki, milyen forma van a kezében. Játszhatjuk ezt a játékot úgy is, hogy duplán készítjük el a különböző formákat. A játékosnak ki kell tapogatnia a zsákban a húzott formát, majd a többi közül meg kell mutatnia, melyiket húzta. (Természetesen, ennél a verziónál már nem kell bekötni a szemét.) Mutatás után ellenőrizzük, helyes volt-e a megfejtés. Vigyázzunk, nem szabad hangosan kimondania! Ugyanezt számokkal is lehet játszani.

A legkisebbeknek nagy mókát jelent a formabedobó játék. Dobja be és nevezzük meg együtt a formát.

A kinesztetikus érzékelés is segítheti a bevésést: mit rajzoltam a hátadra? Milyen számot írtam a hátadra? Megmondás helyett a gyerek le is írhatja, megmutathatja az adott számot, formát. Próbálhatjuk mozgással is egybekötni: tapsolj/szökdelj annyit, amilyen számot írtam a hátadra!:)

A látási emlékezet is segítségünkre lehet: a gyerekek mindig szívesebben figyelnek arra, ami színes. Írjunk fel számokat különböző színű papírra. Hagyjuk, hogy nézze egy darabig, majd vegyük el és kérdezzük meg: emlékszel, milyen szám volt a kék papíron?

A manipulatív számolás az óvodáskorban fejlődik a legintenzívebben,  ezért a műveletek elvégzését segíthetjük eszközökkel, színes pálcákkal, korongokkal, kupakokkal. Próbáljuk a feladatokat a mese köntösébe öltöztetni, pl.:

Plútó kutya és Mickey egér elment vásárolni. Plútó vett 3 csontot, Mickey kettőt.  Összesen hány csontot vettek? 

Az összeadást, kivonást segíthetjük számolós színezővel. A Pinteresten rengeteg közül válogathatunk, ha beírjuk a coloring by adding numbers kulcsszavakat.

Ideális esetben a számok sorrendje automatizálódik: egy szám látása vagy hallása után automatikusan felidéződik a következő vagy az előző szám. Előfordulhat, hogy a gyerek ragyogóan számol növekvő sorrendben, azonban visszafelé nehezen megy számára. Segíthetjük a rögzítést, ha abakusszal vagy más eszközzel támogatjuk a gyakorlást. 

A számolási készségek minél tudatosabb fejlesztése elengedhetetlen az óvodáskorban. A készségek fejlesztésének elhanyagolása több évnyi különbséget okozhat egy korcsoporton belül is. A tudatosan tervezett iskolai-óvodai munka sikeresen készítheti fel a gyerekeket a további fejlődésre és elősegítheti a hátrányok leküzdését.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Feladattartás és feladattudat

A feladattartás és -tudat kialakítása önmagában nem igényel teendőt. Amikor egy gyermek iskolaéretté válik, nem okoz gondot számára, hogy egy-egy feladatot elejétől kezdve a végéig elvégezzen. Egy kiscsoportos óvodás még nem tudatosan gyakorolja ezt: kizárólag a feladatban rejlő örömért csinálja és csak addig, amíg kedve van. Egy nagycsoportostól viszont elvárás már, hogy tudatosan végezze el a feladatokat. De mi történik, ha ez bizony nem jellemző a gyerekre?

Éretlen az idegrendszere annak a gyermeknek, akin az alábbi tüneteket észleli a pedagógus és a szülő:

• jó értelmi képességei ellenére alulteljesít feladathelyzetben
• nehéz számára az egyensúlyozás
• ügyetlen, finommotorikus mozgása fejletlen
• képolvasási szintje nem elégséges, tőmondatokat használ
• figyelme könnyen elterelhető a környezeti ingerekkel
• feladathelyzetből kilép vagy el sem kezdi azokat
• szorong, ijedős, nehezen barátkozik
• új helyzetekre rosszul reagál
• téri orientációja bizonytalan (keveri az előtt-mögött, alatt-felett stb. névutókat)
• dominanciája kialakulatlan (összekeveri jobb és bal kezét)
• emberrajza kezdetleges (testrészek hiányoznak)

A fentieken túl számos egyéb tünet fordulhat még elő, amely az éretlen idegrendszerre utalhat. Ha a pedagógus huzamos ideig észleli a fenti problémákat, a szülő egyetértésével a gyereket a helyi pedagógiai szakszolgálathoz irányíthatja állapotfelmérésre és a fejlesztendő területek meghatározására.

Amiben a pedagógus maga is segíteni tud, az a támogató, elfogadó hozzáállás a feladattudat és -tartás kialakítása érdekében. A feladattudat kialakítása következetes, szigorú munkát igényel. Apróbb lépésekkel kell kezdeni: 

• kérjük meg a gyereket egy-egy részlet megrajzolására a közös munkában
• adjunk gyakorlati feladatot neki (például vigye ki a tányért, papírt, szemetet, stb., majd ellenőrizzük, hogy valóban jól csinálta-e)
• jutalmazással igyekezzünk a kívánt viselkedésformát rögzíteni: ha valamit megcsinál, azt mindig kövesse dicséret, lehetőleg olyan formában, amelynek nyoma marad
• igyekezzünk időt szakítani az egyéni elfoglaltságra (ez még nagy létszám mellett is megoldható!)
• a gyereket lehetőleg minél többször hagyjuk egyedül egy feladattal néhány percre, majd ellenőrizzük munkáját
• ha azt mondja, nincs kedve csinálni, ne fogadjuk el: tűzzünk ki elé konkrét célt/időpontot, amikor a feladatot el kell végeznie. Tudatosítsuk, hogy a feladat elvégzése után lesz szabadideje. Ha az időpont eljött, ne adjunk engedményt!
• próbáljuk ki a mikrocsoportos foglalkozási formát: 2-4 gyereknek adjunk külön feladatot és annak végrehajtását ellenőrizzük
• igyekezzünk szerialitást fejlesztő feladatokat adni: vizuális ritmus ismétlése, mozgásformák gyakorlása (lép-zár-ugrás; lép-zár-fordul-hátrafelé lép-zár és újra fordul). A szerialitásról itt olvashatsz bővebben.

Ne feledjük: mindenkinek érdeke a szabálykövető, feladattudatos magatartás kialakítása. Egy szülő otthon hiába szoktatja gyermekét az önállóságra, ha az ehhez szükséges támogatást a közösségtől nem kapja meg. Természetesen ez fordítva is igaz: nem működhet a nevelői munka sem megfelelően, ha a szülő nem támogatja a közösségi munkát.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Finommotorika fejlesztése játékosan, otthon

Van, amikor a szülőt értesítik az óvodában, iskolában, hogy a gyerek ügyetlen, mozgása darabos. Nem tartja a térközt, a vonalhatárokat átlépi, nem tud egyenes vonalakat húzni és még hosszan lehet sorolni, mi mindent vehet észre értő szem.

A legtöbb szülő ilyenkor kétségbeesik: mit csináljon? Válasz: mozgás! A finommotorikus fejlesztésről már ebben a posztban írtam hosszabban, most azonban olyan játékokat és eszközöket szeretnék mutatni, amelyek otthon is megtalálhatóak és egy kis kreativitással felhasználhatóak. Az otthoni foglalkozást próbáljuk minél inkább a játék köntösébe rejteni. Sok szülő abba a hibába esik, hogy azonnali eredményt akar látni, vagy úgy gondolja, egy-egy gyerek számára elegendő a heti 1-2 alkalmas fejlesztő foglalkozáson való részvétel. Ez nem így van! A fejlesztő foglalkozáson az irány kijelölése és a fejlesztendő területek meghatározása történik (természetesen játékos formában), de a szülőnek gondoskodnia kell az otthoni segítségről, gyakorlásról is. Az otthoni fejlesztő foglalkozásokról itt olvashatsz bővebben. A felzárkóztatás időt, elszántságot és türelmet igényel. Időt, mert másként kell elfoglaltságainkat beosztani, elszántságot, hogy a kezdeti nehézségek ne vegyék el a gyerek kedvét és türelmet, hogy ki tudjuk várni, amíg egy-egy készség begyakorlódik.

Milyen játékokra gondolhatunk? Kulcsszó a változatosság!

• Ujjnyomdázzunk! Akár nyomtatható feladatokkal, akár szabadon használva ujjukat, már az egészen kicsik is szívesen részt vesznek a festős feladatokban.
• Kérjük meg, hogy vágjon fel szívószálakat és fűzze fel őket nyakláncnak! Ha nehezíteni akarjuk, akkor meghatározott sorrend szerint kérjük a fűzést.
• Fessünk csőtésztát, majd száradás után ebből is készíthetünk láncot, karkötőt.
• Gyurmázzunk! Kartonra rajzoljunk alakzatokat (csigát, csillagot, sünit, stb.) és próbáljuk annak megfelelően elkészíteni. Nehezíthetjük, ha az alakzatokat körformákból készítjük el.

• Mosogatószivacsból vághatunk ki virágokat, fákat, felhőket és ragasszuk fel képnek.

• Használjunk papírtányérokat az alkotáshoz. Mivel merev, ezért a kicsi kezek is könnyebben boldogulnak vele. Jól ragasztható és festhető, ezért bármit készíthetünk belőle: fát, napot, tyúkot, katicát, halat.....a sornak csak fantáziánk szab határt.
• A konyhai salátaszedő kanalat, nagyobb csipeszeket horgászbotként is alkalmazhatjuk. Egy tálba engedjünk kevés vizet és kérjük meg a horgászt, szedje ki a benne úszkáló halacskákat. 

Jó szórakozást!

Még egyszer a szorongásról

Ez a bejegyzés az előző folytatásának tekinthető. A múltkori posztban igyekeztem összefoglalni, mit is vehet észre egy pedagógus, ha egy gyermek szorong, azonban a szorongás nem csak a közösségi életet nehezíti meg.

Az irracionális félelmek a gyermek életének területeit súlyosan terhelik. Nehézséget okoz számára, ha a szokásostól eltérő programon kell részt vennie, ha gyors döntésre kényszerül, ha olyan feladattal találja szembe magát, amellyel még nem találkozott. A szorongó gyerek igyekszik hárítani a számára problémát jelentő szituációkat: halogatja a feladatmegoldást, próbálja a készülődés idejét minél tovább húzni, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen megtagadja a teljesítést. A folyamatos félelmek különböző testi tüneteket okoznak ( állandó hasfájás, fejfájás, a gyermek sokszor szaladgál a mosdóba, stb.); ezt nevezik szomatizálásnak; a legkevésbé az segít, ha elbagatellizáljuk a gyerek tüneteit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rohanni kell vele az orvoshoz; egy kis együttérzéssel, kisebbeknél egy-egy gyógypuszival gyors javulást lehet elérni. Feltűnhet továbbá, ha gyermek kelletlen, nem akar semmiben részt vállalni, ha mindenhez hosszas rábeszélés szükséges. Gondoljunk csak bele: egy nagymértékben szorongó gyermeket nem lehet csak úgy bedobni a különböző helyzetekbe, mert egyszerűen megdermed és pánikba esik. A pánik nem feltétlenül ölt látványos formát (különösen nagyobbaknál nem), de az izgalom jelei náluk is tetten érhetők. Minden esemény előtt meg kell vele beszélni (külön!), hogy mi várható. A megbeszélés természetesen nem cicerói körmondatokat jelent: néhány szóval elmondjuk neki, mi következik, esetleg egy simogatás közben a kobakra...és ha nem is látványosan, de lassan elillan a gyerkőc szorongása. Legfontosabb a nyugodtság: neki kell valaki, akire támaszkodhat, aki biztonságot sugároz felé.....és ha ez megvan, akkor az ő viselkedése is változni fog. 

Néhány gondolat a szorongásról

A gyerekek (és környezetük) életét megkeserítheti a szorongás. De mi is ez valójában?

Definíció szerint a személy által érzékelt fenyegetésre adott válaszreakció. Minden ember szorong, fél valamitől, amely normálisnak tekintendő, addig a pontig, amíg nem akadályozza az egyén életszervezését. Velejárhat a pánik is, amikor az egyén hirtelen kitöréssel próbálja a veszélyesnek érzett helyzetet megoldani.

Mikor gondolhat a szülő arra, hogy valami nincs rendben?

• Ha a gyerek nem azt nyújtja, amit képességei alapján várhatnánk. A teljesítményromlás minden területen érzékelhető, nem csupán egy-egy tárgy vagy tevékenység esetén.
• A szorongó gyerek fáradt, nyűgös. Jellemző, hogy órán egyfolytában ásítozik. Képtelen feladatait befejezni, vagy felületesen oldja meg. Ovisokra ugyanez érvényes! Nem akar beállni a többiek közé, nem vesz részt a foglalkozásokon. Inkább kifogásokat keres, retteg a kudarctól, ezért gyakran hallhatjuk tőle: nincs kedvem.
• A fáradtság oka az alvászavarokban keresendő: hogyan tudná magát egy gyermek rendesen kipihenni, ha még álmában is a szorongás oka kísérti? Nyugtalanul, felületesen alszik, felriad éjszaka, vagy órákon át heverhet álmatlanul.
• A szorongó gyerek ingerlékeny, olyan, mint a sarokba szorított állat: minden vélt vagy valós sérelemre ugrik, reakciói túlzottak, esetenként agresszívak. Az agresszió irányulhat mások ellen, de akár önmaga ellen is fordulhat. Az agresszióról ebben a posztban írtam bővebben.
• Felfigyelhet a szülő, pedagógus arra, ha a gyerek folyamatosan a mellékhelyiséget járja, ha túlzottan izzadékony, ha fájdalomra panaszkodik, látszólag ok nélkül.
• Előfordulhat, hogy a napközbeni feszültség esti/éjszakai sírás formájában tör utat magának. A gyermeket nehéz lecsillapítani, de megpróbálhatjuk ilyenkor rábírni, mondja el bánata okát. A szorongó gyerek számára minden sokszorosan esik latba: ha kiküldték a csoportszobából, ha kinevették, ha bántalmazták (fizikailag és verbálisan egyaránt lehet), ha gúnyolták, ha levegőnek nézték...Gondoljunk csak bele, mit jelenthet egy félénk, szorongó alkatú gyereknek, ha kiküldik a csoportszobából és egyedül kuksol valahol? (Sajnos, megtörtént eset). 

A szorongást a szülő, pedagógus és ha szükséges, pszichológus vagy pszichiáter segítségével kell megoldani. Hónapokig tartó folyamat, mire a gyermek megnyugszik, félelmeit sikerül elengednie vagy megtanulnia, hogyan kezelje a stresszhelyzeteket. Nem használ, ha a szülő és a pedagógus folyamatosan csügg a gyereken, hiszen minden problémától nem lehet megvédeni. Ugyanakkor, ha éreztetjük vele, hogy számíthat ránk, többször megkérdezzük, hogy érzi magát, mi történt vele, esetleg valamilyen külön megbízást adunk neki, könnyíthetünk életén legalább annyival, hogy elviselhetőbbnek érezze félelmeit. A szorongástól legkönnyebben akkor lehet megszabadulni, ha a gyerek erősségeit helyezzük előtérbe. Ha szeret rajzolni, akkor csinálja azt. Ha nagyon megy a számolás, akkor adjunk külön feladatot, azzal, hogy szeretném, ha megpróbálnád. Jó hatású a mozgás, mert oldja a stresszt, nyugtat és ellazít. A mozgásról ebben a posztban találsz összefoglalót.

A sikerektől, próbálkozásoktól épül az önbizalom és oldódik fokozatosan a szorongás.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Kép forrása:http://stresszdoki.com/

Ha agresszív a gyerek....

Az agresszivitás bizony megkeserítheti életünket. Befolyásolja a gyerek közösségi megítélését, beilleszkedését, teljesítményét...és persze a család életét is nehezíti, hiszen ezen keresztül ítélik meg a szülőket, nevelési módszerüket.

Ne feledjük el, hogy agresszió valaminek a tünete. Állhat a háttérben szorongás, otthoni probléma, figyelemzavar, kirekesztettség, védekezés, hogy csak néhány példát említsünk. Az agresszió azért is jelenthet problémát, mert így a gyerek könnyen megszabadulhat belső feszültségétől, dühétől, így a különböző büntetések, megvonások hatástalanok maradnak.

Megnyilvánulhat fizikailag (egymás bántása), lelkileg (megszégyenítés, szidalmazás), verbálisan (csúnya szavak használata) és tárgyakon keresztül (rombolás). A szülőt minden esetben tájékoztatni kell az agresszív megnyilvánulásokról, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a közösségi élet zavartalansága miatt megoldása csak a pedagógusok és a szülők együttműködésével történhet. Ha szükséges, be kell vonni nevelési tanácsadó, pszichológus segítségét, aki különböző terápiák segítségével igyekszik a helyes viselkedésmintát kialakítani és erősíteni. A terápiák során játékos formában felelevenítik a történteket és próbálják úgy alakítani a játék kimenetelét, hogy a gyermek saját maga döbbenjen rá, hogyan is kellett volna helyesen viselkednie. Segíthet a bábozás, amikor az agresszív gyerek kerül a gyengébbik helyzetbe, a meseolvasás, mely ilyen témákkal foglalkozik. Nem szabad elfeledkezni a differenciált foglalkozás fontosságáról sem! Ha a pedagógus igyekszik a gyerekkel személyre szabottan akár néhány percet foglalkozni minden egyes nap, észrevehető változásnak lesz tanúja: a gyerek megnyílik, elhozza valamilyen apróságát megmutatni, iskolások megkeresik a pedagógust, beszélgetést kezdeményeznek. Nélkülözhetetlen, hogy a gyerekben tudatosítsák: mi is a helyes viselkedésforma és ezt megfelelően jutalmazzák is, ezzel is segítve be- és visszailleszkedését a csoportba.  A jutalmazásról bővebben ebben a posztban lehet olvasni.

Hat gondolat a fejlesztésről

Már régóta fogalmazódik bennem, hogy kellene egy használati útmutató a mindennapi fejlesztésről. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy néhány alkalmanként, kampányszerűen kezdenek el foglalkozni ezzel, közben pedig várják a sikert. Sajnos, ez így nem megy. Közgazdász nyelven szólva, a befektetés mindig folyó költség formájában térül meg....és ez fokozottan érvényes a fejlesztésre!

A legfontosabb: a rendszeresség. Akkor várhatunk sikert, megerősítést, ha nem csak egy adott időszakban foglalkozunk a csemetével, hanem folyamatosan. A befektetett munka mindig megtérül, még akkor is, ha ez nem ölt látványos formát....de egyértelműen eredményes tevékenységünk, ha a gyerek egyszer csak közli, hogy egyedül csinálom, ne segíts.:)

Változatosság: próbáljuk meg a napi programot úgy alakítani, hogy minden nap foglalkozzunk valamivel. Néhány számolós feladat, egy kis festés, vagy célbadobás és írássegítő gyakorlatok kombinációja, esetleg koordinációs gyakorlatok és rajzolás....A paletta szinte végtelen. 

Időtartam: ne felejtsük el, hogy gyermekünk koncentrálóképessége véges. Hiszen a saját figyelmünk sem korlátlan! Kinek nem ismerős, amikor egy borzasztóan unalmas megbeszélésen kellett ücsörögnie és alig negyedóra múlva már legszívesebben elaludt volna? Először tizenöt perc, majd fokozatosan lehet növelni, míg nem látjuk, hogy ennyi bizony elég volt.

Önállóság: próbáljuk gyerkőcünket önálló munkavégzésre sarkallni. Néhány percre hagyjuk ott, majd ellenőrizzük a feladatot. Ha nem megy, akkor iránymutatással szolgáljunk, de ne oldjuk meg helyette!

Biztatás és bátorítás: igyekezzünk erősíteni gyermekünk önbizalmát. Nem a sablonos "ügyes vagy" fordulatra gondolok, hanem olyanra, ami a konkrét tevékenységért jár. Például: már sokkal erősebben fogod a ceruzát; vagy: egyre szebben színezel, stb..

Türelem: legyünk türelmesek. Magunkkal és a gyerekkel szemben is. Nem használ, ha elkezdünk kiabálni vele, ha könyörgünk neki, hogy figyelj már. Ha úgy látjuk, elkalandozik, próbáljuk egy érintéssel visszatéríteni, simítsuk meg a karját, fejét és kérdezzük meg, hogy folytathatjuk? Ha ezek nem használnak, mozgassuk meg. Szökdécseljen néhányat, járjon helyben, körözzön a karjával, guggoljon és mindjárt jobban fogja magát érezni.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/