Használati utasítás

A minap találkoztam Mártonffy András kiváló írásával. A cikk nagyon jól összefoglalja, hogyan célszerű egy-egy problémás gyerekkel bánni, mennyire fontos számukra a folyamatos szeretet és türelem.

A poszt olvasása közben jutott eszembe, milyen nehézségekkel szembesülhet - ha még nem is tudatosan - egy gyerek, ha sehol nem kapja a feltétel nélküli elfogadást és meleg légkört, amelyre vágyik. Milyen tünetek jelentkezhetnek, ha egy gyerek figyelemre áhítozik? Egy idő után elbizonytalanodik, minden egy hatalmas kérdőjellé válik körülötte. Egy talajvesztett gyerek viselkedése mindig torzul: hangoskodik, kiabál, panaszkodik, a nagyobbak hazugságokba bonyolódhatnak. Ellenkezhet, dacol az utasításokkal, nem hajlandó azt csinálni, amit a többiek. A pedagógus pedig egy ellenkező, kellemetlen magaviseletű, elviselhetetlen gyereket lát, aki megnehezíti mind a pedagógus, mind a csoport életét, aki bármikor robbanhat. Kevesen hajlandóak arra, hogy valós megoldást keressenek a problémára, ne hárítással próbálkozzanak.

Mártonffy cikke szerint a megoldás a PCIT-módszer alkalmazása. "A szeretet és a törődés viszonzása abban áll, hogy a gyerek legyőzze a viselkedészavar által diktált impulzivitást, és ő is gyakoroljon önkontrollt."  

A módszer szerint a gyerek agresszív reakciói nem kapnak visszajelzést. Meg kell értenie, hogy amíg nem tanul meg uralkodni magán, addig a család vagy a közösség nem foglalkozik vele. Minden kommunikációs helyzetben a kívánatos magatartásformát kell erősíteni ahhoz, hogy valóban mélyreható változást lehessen elérni. A jutalmazás és a motiválás nagyon fontos: minél több a pozitív megerősítés, annál látványosabb a változás. A pedagógusnak mindig szem előtt kell tartania, hogy a gyerek önmagához képest fejlődik: a jutalmazást is ennek megfelelően kell adnia. Felesleges más gyerekhez hasonlítani, hiszen senki sem egyforma. A differenciált bánásmód megvalósítása nem függ a csoport létszámától: ha a pedagógus hajlandó próbálkozni, akkor eredmény is várható. Nem megoldás az, ha a csoportvezető szabadulni igyekszik a gyerektől; az inkluzív nevelés elvei ennek gyökeresen ellentmondanak. Súlyosan etikátlan azt sugalmazni, hogy a gyereknek máshol lenne a helye, olyan helyen, ami jobban megfelel neki. Ha a pedagógus elfogadja a diákot, ha tudomásul veszi, hogy viselkedése markánsan eltér a többiekétől, vagy átmenetileg nehezebb periódusban van, már megtette az első lépést egy jobb, kiegyensúlyozottabb környezet megteremtéséért, amely mind a saját, mind a gyerek érdeke.

Forrás:http://www.martonffyandras.hu/viselkedeszavar-es-szeretet

Differenciálás? Differenciálás!

Ez a poszt szervesen kapcsolódik az előző, inkluzív nevelésről szóló írásomhoz. Itt lehet elolvasni.

A differenciálás maga különböző módon kezelést jelent. Mindannyian mások vagyunk, ezért mindenkinek joga van olyan bánásmódban részesülni, amely segítségével képességei a legjobban kibontakozhatnak. Egyfajta szemléletmód is, ösztönösség a nevelő részéről, amellyel keresi azokat a pontokat, amellyel a leginkább kapcsolódhat neveltjéhez.

A differenciálás során rendkívül fontos a tudatos tervezés. A tervezés időtartama alatt a pedagógus számba veszi a gyermek képességeit és megtervezi a fejlesztés menetét. Nélkülözhetetlen, hogy a pedagógus ne aggasson címkét a gyermekre! A gyengébb teljesítményt, lassabb feladatteljesítést nem szabad negatívan minősíteni, inkább próbálja  a gyereket biztatni, hogy itt bizony még kell egy kis gyakorlás, de már jó úton haladsz! A pedagógusnak ösztönöznie kell a gyereket, dicsérettel, elismeréssel és időt kell szakítania a kommunikációra. Iskolában, óvodában nehéznek tűnik kivitelezni, de úgy vélem, mégis megoldható, mert eredményes és hosszú távon a gyermek megbízik nevelőjében. A gyerek fejlődését, igyekezetét társai előtt is el kell ismerni! Semmi sem hat jobban, mint a nyilvános dicséret! Nem szabad fukarkodni az elismeréssel. (Sokszor nem tudom hová tenni azokat az írásokat, amelyek a dicséret ellen szólnak, vagy legalábbis erősen korlátozzák azok mennyiségét. Egy óvodás, kisiskolás gyereket nem fogja motiválni, ha hátbaveregetjük elismerésünk jeleként. A dicséret tényleges teljesítményért, munkáért jár. De ha jár, akkor ne spóroljunk vele! Egy piros pont, csillag, matrica a gyermek egész napját beragyoghatja....)

Hogyan lehet differenciálni? Próbálkozhatunk változtatni az időtartamon, többletidőt biztosítani egy-egy feladatra. Változtatható a technika: ha egy gyerek a művészetek irányába mutat érdeklődést, akkor próbáljunk olyan feladatot találni, amely során megcsillanthatja ezen képességeit. A kedvenc téma akár jutalomként is szóba jöhet: a sikeres feladatteljesítés után jöhet egy kis festés, színezés. Lehet variálni az eszközökkel: ma zsírkréta, holnap festék, azután ceruza....

Akármilyen módszer mellett döntünk, nem szabad elfelejteni, hogy a pedagógus elsődleges szerepe az aktiválás: ösztönözze neveltjét az önálló gondolkodásra, segítse ennek kialakulását, de csak addig, míg a gyerek igényli.

Forrás:http://docplayer.hu/2640321-A-differencialas-es-a-szemelyes-banasmod-fontossaga-az-ovodas-gyermek-eleteben.html

Inkluzív nevelés

Többször olvastam már az inkluzív nevelésről és hatásairól. Sokáig nem értettem, mi is az igazi különbség az inkluzív nevelés és az integráció között, míg egy tanulmány olvasása közben végre felfedeztem. Eszerint, az integráló intézmény befogadja a sajátos nevelési igényű gyermeket, de működésén alapvetően nem változtat, míg az inkluzív képzési helyek befogadják a gyermeket és felkészülnek a közös munkára.

A közös munka magába foglalja a tárgyi felszerelés biztosítását és a pedagógiai felkészülést. A pedagógusnak magának is készülnie kell: fokozott empátiával kell a gyermek felé fordulnia, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor ő nem tud átlagos módon reagálni...és fontos kiemelnünk, hogy ez nem akarat kérdése! A pedagógusnak fel kell magát vérteznie, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekkel több elfoglaltsága lesz, körültekintőbb magyarázatot igényel, hogy hamarabb kell neki elmondania, mikor-mit csinálnak majd, hogy legyen ideje felkészülni, stb. Optimális esetben ez a gyógypedagógiai segítséget is magába foglalja....de ez jelenleg kevés helyen valósulhat meg. Ugyanakkor, ha a pedagógus elfogadja, hogy a gyermek differenciált bánásmódot igényel, akkor ő valósággal kivirulhat a nevelő kezében. Meggyőződésem, hogy semmi sem helyettesítheti a helyes nevelői attitűdöt! Egy óvodás számára felemelő lehet, ha óvónéni reggel kedvesen köszönti, megkérdezi, hogy érzi magát és beszélget vele pár percet a napi programról és ezzel meg is nyugtatja, mint ahogy egy iskolásnak is jól esik egy kis többletfigyelem, főleg akkor, ha a pedagógus nem érezteti vele: miatta maradnak le a tananyaggal. A differenciált és egyben elfogadó bánásmódhoz sokszor nem is kell más, mint az, hogy kicsit kilépjünk a megszokott keretek közül....

Forrás: http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/sni/1az_integrcirl_ltalban.html#auto_top