Feladattartás és feladattudat

A feladattartás és -tudat kialakítása önmagában nem igényel teendőt. Amikor egy gyermek iskolaéretté válik, nem okoz gondot számára, hogy egy-egy feladatot elejétől kezdve a végéig elvégezzen. Egy kiscsoportos óvodás még nem tudatosan gyakorolja ezt: kizárólag a feladatban rejlő örömért csinálja és csak addig, amíg kedve van. Egy nagycsoportostól viszont elvárás már, hogy tudatosan végezze el a feladatokat. De mi történik, ha ez bizony nem jellemző a gyerekre?

Éretlen az idegrendszere annak a gyermeknek, akin az alábbi tüneteket észleli a pedagógus és a szülő:

• jó értelmi képességei ellenére alulteljesít feladathelyzetben
• nehéz számára az egyensúlyozás
• ügyetlen, finommotorikus mozgása fejletlen
• képolvasási szintje nem elégséges, tőmondatokat használ
• figyelme könnyen elterelhető a környezeti ingerekkel
• feladathelyzetből kilép vagy el sem kezdi azokat
• szorong, ijedős, nehezen barátkozik
• új helyzetekre rosszul reagál
• téri orientációja bizonytalan (keveri az előtt-mögött, alatt-felett stb. névutókat)
• dominanciája kialakulatlan (összekeveri jobb és bal kezét)
• emberrajza kezdetleges (testrészek hiányoznak)

A fentieken túl számos egyéb tünet fordulhat még elő, amely az éretlen idegrendszerre utalhat. Ha a pedagógus huzamos ideig észleli a fenti problémákat, a szülő egyetértésével a gyereket a helyi pedagógiai szakszolgálathoz irányíthatja állapotfelmérésre és a fejlesztendő területek meghatározására.

Amiben a pedagógus maga is segíteni tud, az a támogató, elfogadó hozzáállás a feladattudat és -tartás kialakítása érdekében. A feladattudat kialakítása következetes, szigorú munkát igényel. Apróbb lépésekkel kell kezdeni: 

• kérjük meg a gyereket egy-egy részlet megrajzolására a közös munkában
• adjunk gyakorlati feladatot neki (például vigye ki a tányért, papírt, szemetet, stb., majd ellenőrizzük, hogy valóban jól csinálta-e)
• jutalmazással igyekezzünk a kívánt viselkedésformát rögzíteni: ha valamit megcsinál, azt mindig kövesse dicséret, lehetőleg olyan formában, amelynek nyoma marad
• igyekezzünk időt szakítani az egyéni elfoglaltságra (ez még nagy létszám mellett is megoldható!)
• a gyereket lehetőleg minél többször hagyjuk egyedül egy feladattal néhány percre, majd ellenőrizzük munkáját
• ha azt mondja, nincs kedve csinálni, ne fogadjuk el: tűzzünk ki elé konkrét célt/időpontot, amikor a feladatot el kell végeznie. Tudatosítsuk, hogy a feladat elvégzése után lesz szabadideje. Ha az időpont eljött, ne adjunk engedményt!
• próbáljuk ki a mikrocsoportos foglalkozási formát: 2-4 gyereknek adjunk külön feladatot és annak végrehajtását ellenőrizzük
• igyekezzünk szerialitást fejlesztő feladatokat adni: vizuális ritmus ismétlése, mozgásformák gyakorlása (lép-zár-ugrás; lép-zár-fordul-hátrafelé lép-zár és újra fordul). A szerialitásról itt olvashatsz bővebben.

Ne feledjük: mindenkinek érdeke a szabálykövető, feladattudatos magatartás kialakítása. Egy szülő otthon hiába szoktatja gyermekét az önállóságra, ha az ehhez szükséges támogatást a közösségtől nem kapja meg. Természetesen ez fordítva is igaz: nem működhet a nevelői munka sem megfelelően, ha a szülő nem támogatja a közösségi munkát.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Néhány gondolat a szorongásról

A gyerekek (és környezetük) életét megkeserítheti a szorongás. De mi is ez valójában?

Definíció szerint a személy által érzékelt fenyegetésre adott válaszreakció. Minden ember szorong, fél valamitől, amely normálisnak tekintendő, addig a pontig, amíg nem akadályozza az egyén életszervezését. Velejárhat a pánik is, amikor az egyén hirtelen kitöréssel próbálja a veszélyesnek érzett helyzetet megoldani.

Mikor gondolhat a szülő arra, hogy valami nincs rendben?

• Ha a gyerek nem azt nyújtja, amit képességei alapján várhatnánk. A teljesítményromlás minden területen érzékelhető, nem csupán egy-egy tárgy vagy tevékenység esetén.
• A szorongó gyerek fáradt, nyűgös. Jellemző, hogy órán egyfolytában ásítozik. Képtelen feladatait befejezni, vagy felületesen oldja meg. Ovisokra ugyanez érvényes! Nem akar beállni a többiek közé, nem vesz részt a foglalkozásokon. Inkább kifogásokat keres, retteg a kudarctól, ezért gyakran hallhatjuk tőle: nincs kedvem.
• A fáradtság oka az alvászavarokban keresendő: hogyan tudná magát egy gyermek rendesen kipihenni, ha még álmában is a szorongás oka kísérti? Nyugtalanul, felületesen alszik, felriad éjszaka, vagy órákon át heverhet álmatlanul.
• A szorongó gyerek ingerlékeny, olyan, mint a sarokba szorított állat: minden vélt vagy valós sérelemre ugrik, reakciói túlzottak, esetenként agresszívak. Az agresszió irányulhat mások ellen, de akár önmaga ellen is fordulhat. Az agresszióról ebben a posztban írtam bővebben.
• Felfigyelhet a szülő, pedagógus arra, ha a gyerek folyamatosan a mellékhelyiséget járja, ha túlzottan izzadékony, ha fájdalomra panaszkodik, látszólag ok nélkül.
• Előfordulhat, hogy a napközbeni feszültség esti/éjszakai sírás formájában tör utat magának. A gyermeket nehéz lecsillapítani, de megpróbálhatjuk ilyenkor rábírni, mondja el bánata okát. A szorongó gyerek számára minden sokszorosan esik latba: ha kiküldték a csoportszobából, ha kinevették, ha bántalmazták (fizikailag és verbálisan egyaránt lehet), ha gúnyolták, ha levegőnek nézték...Gondoljunk csak bele, mit jelenthet egy félénk, szorongó alkatú gyereknek, ha kiküldik a csoportszobából és egyedül kuksol valahol? (Sajnos, megtörtént eset). 

A szorongást a szülő, pedagógus és ha szükséges, pszichológus vagy pszichiáter segítségével kell megoldani. Hónapokig tartó folyamat, mire a gyermek megnyugszik, félelmeit sikerül elengednie vagy megtanulnia, hogyan kezelje a stresszhelyzeteket. Nem használ, ha a szülő és a pedagógus folyamatosan csügg a gyereken, hiszen minden problémától nem lehet megvédeni. Ugyanakkor, ha éreztetjük vele, hogy számíthat ránk, többször megkérdezzük, hogy érzi magát, mi történt vele, esetleg valamilyen külön megbízást adunk neki, könnyíthetünk életén legalább annyival, hogy elviselhetőbbnek érezze félelmeit. A szorongástól legkönnyebben akkor lehet megszabadulni, ha a gyerek erősségeit helyezzük előtérbe. Ha szeret rajzolni, akkor csinálja azt. Ha nagyon megy a számolás, akkor adjunk külön feladatot, azzal, hogy szeretném, ha megpróbálnád. Jó hatású a mozgás, mert oldja a stresszt, nyugtat és ellazít. A mozgásról ebben a posztban találsz összefoglalót.

A sikerektől, próbálkozásoktól épül az önbizalom és oldódik fokozatosan a szorongás.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Kép forrása:http://stresszdoki.com/

Ha agresszív a gyerek....

Az agresszivitás bizony megkeserítheti életünket. Befolyásolja a gyerek közösségi megítélését, beilleszkedését, teljesítményét...és persze a család életét is nehezíti, hiszen ezen keresztül ítélik meg a szülőket, nevelési módszerüket.

Ne feledjük el, hogy agresszió valaminek a tünete. Állhat a háttérben szorongás, otthoni probléma, figyelemzavar, kirekesztettség, védekezés, hogy csak néhány példát említsünk. Az agresszió azért is jelenthet problémát, mert így a gyerek könnyen megszabadulhat belső feszültségétől, dühétől, így a különböző büntetések, megvonások hatástalanok maradnak.

Megnyilvánulhat fizikailag (egymás bántása), lelkileg (megszégyenítés, szidalmazás), verbálisan (csúnya szavak használata) és tárgyakon keresztül (rombolás). A szülőt minden esetben tájékoztatni kell az agresszív megnyilvánulásokról, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a közösségi élet zavartalansága miatt megoldása csak a pedagógusok és a szülők együttműködésével történhet. Ha szükséges, be kell vonni nevelési tanácsadó, pszichológus segítségét, aki különböző terápiák segítségével igyekszik a helyes viselkedésmintát kialakítani és erősíteni. A terápiák során játékos formában felelevenítik a történteket és próbálják úgy alakítani a játék kimenetelét, hogy a gyermek saját maga döbbenjen rá, hogyan is kellett volna helyesen viselkednie. Segíthet a bábozás, amikor az agresszív gyerek kerül a gyengébbik helyzetbe, a meseolvasás, mely ilyen témákkal foglalkozik. Nem szabad elfeledkezni a differenciált foglalkozás fontosságáról sem! Ha a pedagógus igyekszik a gyerekkel személyre szabottan akár néhány percet foglalkozni minden egyes nap, észrevehető változásnak lesz tanúja: a gyerek megnyílik, elhozza valamilyen apróságát megmutatni, iskolások megkeresik a pedagógust, beszélgetést kezdeményeznek. Nélkülözhetetlen, hogy a gyerekben tudatosítsák: mi is a helyes viselkedésforma és ezt megfelelően jutalmazzák is, ezzel is segítve be- és visszailleszkedését a csoportba.  A jutalmazásról bővebben ebben a posztban lehet olvasni.

Differenciálás? Differenciálás!

Ez a poszt szervesen kapcsolódik az előző, inkluzív nevelésről szóló írásomhoz. Itt lehet elolvasni.

A differenciálás maga különböző módon kezelést jelent. Mindannyian mások vagyunk, ezért mindenkinek joga van olyan bánásmódban részesülni, amely segítségével képességei a legjobban kibontakozhatnak. Egyfajta szemléletmód is, ösztönösség a nevelő részéről, amellyel keresi azokat a pontokat, amellyel a leginkább kapcsolódhat neveltjéhez.

A differenciálás során rendkívül fontos a tudatos tervezés. A tervezés időtartama alatt a pedagógus számba veszi a gyermek képességeit és megtervezi a fejlesztés menetét. Nélkülözhetetlen, hogy a pedagógus ne aggasson címkét a gyermekre! A gyengébb teljesítményt, lassabb feladatteljesítést nem szabad negatívan minősíteni, inkább próbálja  a gyereket biztatni, hogy itt bizony még kell egy kis gyakorlás, de már jó úton haladsz! A pedagógusnak ösztönöznie kell a gyereket, dicsérettel, elismeréssel és időt kell szakítania a kommunikációra. Iskolában, óvodában nehéznek tűnik kivitelezni, de úgy vélem, mégis megoldható, mert eredményes és hosszú távon a gyermek megbízik nevelőjében. A gyerek fejlődését, igyekezetét társai előtt is el kell ismerni! Semmi sem hat jobban, mint a nyilvános dicséret! Nem szabad fukarkodni az elismeréssel. (Sokszor nem tudom hová tenni azokat az írásokat, amelyek a dicséret ellen szólnak, vagy legalábbis erősen korlátozzák azok mennyiségét. Egy óvodás, kisiskolás gyereket nem fogja motiválni, ha hátbaveregetjük elismerésünk jeleként. A dicséret tényleges teljesítményért, munkáért jár. De ha jár, akkor ne spóroljunk vele! Egy piros pont, csillag, matrica a gyermek egész napját beragyoghatja....)

Hogyan lehet differenciálni? Próbálkozhatunk változtatni az időtartamon, többletidőt biztosítani egy-egy feladatra. Változtatható a technika: ha egy gyerek a művészetek irányába mutat érdeklődést, akkor próbáljunk olyan feladatot találni, amely során megcsillanthatja ezen képességeit. A kedvenc téma akár jutalomként is szóba jöhet: a sikeres feladatteljesítés után jöhet egy kis festés, színezés. Lehet variálni az eszközökkel: ma zsírkréta, holnap festék, azután ceruza....

Akármilyen módszer mellett döntünk, nem szabad elfelejteni, hogy a pedagógus elsődleges szerepe az aktiválás: ösztönözze neveltjét az önálló gondolkodásra, segítse ennek kialakulását, de csak addig, míg a gyerek igényli.

Forrás:http://docplayer.hu/2640321-A-differencialas-es-a-szemelyes-banasmod-fontossaga-az-ovodas-gyermek-eleteben.html

Hat gondolat a fejlesztésről

Már régóta fogalmazódik bennem, hogy kellene egy használati útmutató a mindennapi fejlesztésről. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy néhány alkalmanként, kampányszerűen kezdenek el foglalkozni ezzel, közben pedig várják a sikert. Sajnos, ez így nem megy. Közgazdász nyelven szólva, a befektetés mindig folyó költség formájában térül meg....és ez fokozottan érvényes a fejlesztésre!

A legfontosabb: a rendszeresség. Akkor várhatunk sikert, megerősítést, ha nem csak egy adott időszakban foglalkozunk a csemetével, hanem folyamatosan. A befektetett munka mindig megtérül, még akkor is, ha ez nem ölt látványos formát....de egyértelműen eredményes tevékenységünk, ha a gyerek egyszer csak közli, hogy egyedül csinálom, ne segíts.:)

Változatosság: próbáljuk meg a napi programot úgy alakítani, hogy minden nap foglalkozzunk valamivel. Néhány számolós feladat, egy kis festés, vagy célbadobás és írássegítő gyakorlatok kombinációja, esetleg koordinációs gyakorlatok és rajzolás....A paletta szinte végtelen. 

Időtartam: ne felejtsük el, hogy gyermekünk koncentrálóképessége véges. Hiszen a saját figyelmünk sem korlátlan! Kinek nem ismerős, amikor egy borzasztóan unalmas megbeszélésen kellett ücsörögnie és alig negyedóra múlva már legszívesebben elaludt volna? Először tizenöt perc, majd fokozatosan lehet növelni, míg nem látjuk, hogy ennyi bizony elég volt.

Önállóság: próbáljuk gyerkőcünket önálló munkavégzésre sarkallni. Néhány percre hagyjuk ott, majd ellenőrizzük a feladatot. Ha nem megy, akkor iránymutatással szolgáljunk, de ne oldjuk meg helyette!

Biztatás és bátorítás: igyekezzünk erősíteni gyermekünk önbizalmát. Nem a sablonos "ügyes vagy" fordulatra gondolok, hanem olyanra, ami a konkrét tevékenységért jár. Például: már sokkal erősebben fogod a ceruzát; vagy: egyre szebben színezel, stb..

Türelem: legyünk türelmesek. Magunkkal és a gyerekkel szemben is. Nem használ, ha elkezdünk kiabálni vele, ha könyörgünk neki, hogy figyelj már. Ha úgy látjuk, elkalandozik, próbáljuk egy érintéssel visszatéríteni, simítsuk meg a karját, fejét és kérdezzük meg, hogy folytathatjuk? Ha ezek nem használnak, mozgassuk meg. Szökdécseljen néhányat, járjon helyben, körözzön a karjával, guggoljon és mindjárt jobban fogja magát érezni.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/