Az egyensúlyi észlelés

Az észlelés, vagyis az ingerek felvétele környezetünkből, az agy különböző területeit érinti. Az egyensúlyi helyzet érzékelése és fenntartása több szerv összehangolt működését kívánja meg. A különböző beérkező információkat az agy rendszerezi és igyekszik optimális választ adni rá azért, hogy testhelyzet ne változzon vagy a helyzetnek megfelelően változzon.

Ha az egyensúlyi észlelés megbomlik, az változatos tüneteket okozhat. Ha a gyermek agya a beérkező ingereket változó intenzitással dolgozza fel és továbbítja, akkor arra figyelhetünk fel, hogy

• kerüli a kisebb magasságokat is (pl. alacsony mászókára sem hajlandó felmászni, vagy sámlira felállni)
• nem tud életkorának megfelelően a lépcsőn járni - mellélépéssel halad, mikor már váltott lábbal kellene vagy görcsösen kapaszkodik a korlátba
  

Az egyensúlyi észlelés felborulása okozhat túl- és alulműködést egyaránt. A szülő arra lehet figyelmes, hogy gyermeke kifejezetten kerüli a hintát, a ringatást, azonnal szédülésre panaszkodik, ha olyan helyzetbe kerül, ami kibillenti az egyensúlyból, vagy éppen ezek ellenkezője tűnik fel: sosem szédül el, nem érzi a veszélyhelyzetet, és emiatt sokszor baleset éri.

Az egyensúlyi észlelés szerencsére játékosan jól fejleszthető, erről a következő részben olvashattok bővebben.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

A szem-láb koordináció

Nagyon sokat olvashatunk a szem-kéz koordinációról, pedig a szem-láb koordinációja legalább ilyen fontos.

Ahogy a látásunk vezéreli a kezünk mozgását, ugyanazt teszi a lábunkkal is. A szemek és lábak összehangoltsága azonban elsősorban a mozgással járó feladatok kivitelezésén mutatkozik meg, sokan nem is gondolnák, hogy az ügyetlen, suta mozgás milyen hatással lehet a későbbi tanulmányi eredményekre is.

A szem-láb koordináció együtt fejlődik a járással: ha egy baba el akar érni valamit, akkor elkezd ágaskodni érte, igyekszik lábujjhegyre emelkedni vagy megpróbálja rugdosni a neki tetsző játékot. Később, a nagycsoportos óvodásoktól már kérhető, hogy próbáljanak talpélen vagy sarkon is haladni, váltsanak irányt, szökdeljenek egy lábon. 

Ha a látás megfelelően irányítja a láb mozgását, akkor ezek az egyensúlyozással járó gyakorlatok nem okoznak nehézséget a gyerekeknek. Ellenkező esetben, az ügyetlen mozgásból már az egyensúlyérzék fejletlenségére következtethetünk. Az egyensúlyozó képesség alulműködése hatással van a figyelmi-koncentrációs készségekre, az irányok észlelésére....

A szem-láb koordinációja szerencsére könnyen alakítható, az alábbiakban próbálok néhány ötlettel szolgálni, hogyan fogjunk hozzá.

• focizzunk! Lehet labdával, léggömbbel, ügyesebbek babzsákkal is megpróbálhatják.
• tekézzünk üres ásványvizes palackokkal és kisebb labdával!
• ugróiskolázzunk minél többet!
• fogócskázzunk úgy, hogy bizonyos tárgyakat közben ki kell kerülni!
• ha van lehetőségünk, használjunk trambulint többféle ugrásformával!
• gyakoroljuk a különböző járásformákat: lábujjhegyen, sarkon, talpélen, tyúklépésben, óriáslépésben, keresztezve!
• egyensúlyozzunk ugrókötélen, ha van tornapadon!

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Hinta-palinta

Sok helyen olvashatunk róla, milyen jótékony hatású a hintázás a gyerekek számára. A hintázás, futás, ugrálás, fára mászás, függeszkedés nagy kiterjedésű mozgások, amelyek a test egészét megmozgatják és serkentik a vesztibuláris idegrendszer működését.

A himbáló mozgás már a méhen belül megjelenik, hiszen a magzat édesanyja valamennyi mozdulatát érzi, ezért is nyugtatja meg a nyugtalan babát a ringatás. A hintázás, himbálózás pont ezeket a mozgásokat reprodukálja, segíti az idegrendszer érését, a mozgások összerendezését. Gondoljunk csak bele, mennyi izmot kell az agynak irányítania, hogy le ne repüljünk a hintáról! Megfeszíteni, elengedni, kinyújtani, behúzni, előre- és hátradőlni....

A hintázás ugyanolyan összetett mozgássor, mint a futás és az ugrálás. A sokat hintázó, egyensúlyozó gyerek nagymozgásai ugrásszerűen összerendeződnek, térbeli tájékozódása javul, koncentráló képessége növekszik, könnyebben megismeri saját testrészeit.

A hintázás során valamennyi érzékszervünk aktívan működik: érezzük bőrünkön a levegőt, a láncot vagy kötelet, amit fogunk, különböző helyről halljuk a hangokat, változik a perspektíva.

Hogy melyik hinta jó a fejlesztéshez? Bármelyik. A kisebbeknek természetesen babahinta javasolt, a nagyobbak szabadon válogathatnak a laphinta, tányérhinta, csepphinta közül. Lelkes híve vagyok a beltéri hintáknak, így abban az időszakban sem kell lemondani áldásos hatásairól, amikor nem barátságosak a kinti körülmények. A hintázás mellett a különböző egyensúlyfejlesztő gyakorlatok is hatékonyan stimulálják a vesztibuláris idegrendszer működését. Kutatások alátámasztják, hogy az egyensúlyra ható mozgások jótékony hatással vannak a tanulási zavarok megelőzésére és kezelésére is. A hinta mellett ugyanolyan hasznosak a fitballok, gördeszkák, görgők, ugrálólabdák, trambulinok is.

Az egyensúlyról ebben a posztban olvashatsz részletesebben.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Együtt-működés?

Minden pedagógus találkozott már pályafutása során olyan gyermekkel, akinek nehézséget okozott a beilleszkedés kortársai közé. Az óvodai évek alatt a problémák markánsabban nyilvánulnak meg, mint a későbbiek során. Jellemző, hogy az iskolában a félénkség, visszahúzódás jelentkezik inkább.

A beilleszkedési nehézség sokféle tünetet produkálhat: a feladat megtagadásától, verbális-fizikai agresszión át, a szorongásig. A pedagógus sokszor nehéz helyzetben találja magát: hogyan próbáljon egyensúlyozni a nehézséggel küzdő gyerek és a csoport között? Nem jó választás, ha az adott gyereket megpróbálják a csoportból kizárni. A pedagógus feladata, hogy megpróbálja a gyerekek közötti különbséget csökkenteni, lehetőséget adni a csoporthoz való visszatérésre és a toleráns magatartást erősíteni. Ahhoz, hogy a gyerek visszakerüljön a csoport közösségi életébe és ne szoruljon perifériára, a pedagógusnak olyan tevékenységeket kell szerveznie, amely erősíti a csoporton belüli társas kapcsolatokat. Ennek eszköze a csapatépítő, együttműködést segítő játékok.

Az együttműködés fejlesztése sokrétű hatással jár: erősíti a feladattudatot, segíti a szabálykövető magatartás kialakulását, fejleszti a csoporttagok közötti kapcsolatot. A sikeres feladatvégzés eredményeként a gyerek szorongása csökken, önbizalma erősödik. Nagyon fontos a feladatban való részvétel következetes, szigorú kérése és a feladat elvégeztetése. A feladat teljesítése után a csoporttagok kapjanak jutalmat. A dicséret sokkal nagyobb jelentőségű, mint maga az egész cselekmény. A jutalmazásról ebben a posztban olvashatsz bővebben. Tartsuk szem előtt, hogy a csapatmunkán alapuló játék nem lehet versengő jellegű, mert ezzel pont a csoportépítő hatást veszíti el.

Mi is lehet csapatépítő játék?

• Projektek készítése: különböző eseményekhez kapcsolódva lehet projektnapokat tartani: Föld napja, Víz világnapja. A projektek előkészítésnél lehetőleg adjunk mindenkinek külön feladatot: elég akár egy színezés kérése, segítség a projekt-tálca összeállításánál, díszek feltétele, ragasztása. A projekt készítésénél a csoporttagok egy helyen üljenek, a pedagógus köztük foglaljon helyet. Fontos, hogy ne fogadjuk a nemleges választ. Segítsünk, ha látjuk, hogy igényli.
• Építsünk pókhálót, akár a szabadban, akár a csoportszobában. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég fák vagy bent bútorok közé zsineget kifeszíteni és azok között bujkálni.
• Nagyobbak megpróbálkozhatnak a twisterrel. Garantált szórakozás és kacagás.
• Egyensúlyon alapuló játékokat is kipróbálhatunk. A csoporttagok álljanak sorba és mindenki hasához tegyünk egy-egy léggömböt. Úgy kell haladniuk, hogy ne essen le és ne is pukkanjon ki.
• Két egyforma hosszúságú léc alá tegyünk köteleket. A csoporttagok álljanak rá, fogják meg a kötelet és próbáljanak haladni. Csak akkor fog sikerülni, ha mindenki egyszerre lép és emeli fel.
• Egy nagyobb karton 4 oldalára fúrjunk lyukakat, amelybe zsineget hurkolunk. A kartonra vágjunk 3-4 nagyobb nagyobb lyukat. A gyerekek a zsinór segítségével felemelik a kartont és egy ráhelyezett labdát próbálnak úgy irányítani, hogy egyik lyukba se essen bele.
• Régi pokrócot is felhasználhatunk játékra: a plédet hosszában hasítsuk fel és a két végét varrjuk össze, így egy kört kapunk. Ezután kérjük meg a gyerekeket, hogy álljanak a kerékbe és próbáljanak együtt elindulni.
• Apróbbak próbálkozhatnak  kisebb labdáknak pályát építeni csövek segítségével.
• Ovisokkal, iskolásokkal egyaránt készíthetünk feliratokat is. Mindenki kap egy-egy A4-es lapra felragasztott betűt (ezt foglalkozás keretében is megcsinálhatják), majd állítsuk be őket egy-egy formának megfelelő helyre. Tapsra szétszóródnak, újabb tapsra gyülekeznek. Például, a Víz világnapján lehet hullámvonal, a Föld napján kör, virág, fa, stb.. 

A fenti játékokat ötletindítónak szántam. Valamennyi fejleszti a figyelmet és koncentrálóképességet, az együttműködést. A közös vidám élmények erősítik a csoporthoz tartozás érzését. A pedagógus saját kreativitásán, elszántságán múlik, ezek közül mit fog bevetni a foglalkozások során. Ne fogadjuk el, ha egy gyerek teljesen ki akar maradni vagy a csoport összezár előtte. A pedagógus egyik legfontosabb kötelessége, hogy a közösségi életre felkészítse a gyerekeket és a játékon keresztül segítse ennek megélését és gyakorlását.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Az egyensúlyról

Sokszor hallhattuk már, hogy a fejlesztés a mozgással kezdődik. De miért, kérdezi sok szülő, hiszen a gyerek rajzolni nem szeret. A válasz erre az, hogy a fejlesztés során azt az elvet kell szem előtt tartani, hogy a nagy felől közelítünk a kisebb mozgás felé. Már magzati korban megjelenik a mozgás aktív és passzív formában egyaránt. Aktív, amikor a baba magától mocorog és passzív, mert az anya mozgásának hatására állandó himbálózásban, ringatózásban van. Nem véletlen, hogy a síró babát a ringatással a legkönnyebb megnyugtatni. 

Az egyensúlyra ható mozgás erősen stimulálja a vesztibuláris idegrendszert. A vesztibuláris idegrendszer befolyásolja a térbeli érzékelést, a beszédfejlődést, csökkenti a túlmozgékonyságot, javítja a figyelmi funkciókat, beindítja az éréi folyamatokat. A szülőknek hagyni kell a babát minél többet szabadon mozogni, hiszen a mozgás által fejlődik izomzata, megtanulja érzékelni a mélységet és magasságot és a fejlődéssel további mozgásformák kipróbálására törekszik. Idősebb, már óvodáskorú gyerekek esetén a szülő felfigyelhet arra, hogy a gyerek:

• bizonytalan mozgású
• ügyetlen
• nem tud egy lábon ugrálni, megállni
• nehezen tanul meg hintázni, biciklizni
• könnyen éri baleset
• nem ismeri saját testét, testrészeit

Az egyensúly fejlesztése nagyon fontos a mozgásterápiák repertoárján. Egészen egyszerű dolgokra kell gondolni, amelyek egy nagy létszámú csoportban is megvalósíthatóak:

• tegyünk ugrókötelet a földre és a gyerekek sétáljanak végig rajta.
• játszunk szoborjátékot: tapsra mindenkinek meg kell dermednie abban a helyzetben, amiben éppen van.
• állítsunk fel alagutat és kérjük meg a gyerekeket, hogy mindenki kússzon át rajta előre, majd hátrafelé is.
• sétáljunk tornapadon (mindkét oldalán). Ha nehezíteni akarjuk, akkor babzsákkal a fejen kell teljesíteni a gyakorlatot. 
• ha az óvoda rendelkezik egyensúlyozó párnával, akkor azon is lehet gyakorolni az állást. Ugyanez vonatkozik a vízinudlira is.
• használjunk fitballt a foglalkozásokhoz: a gyerekek feküdjenek rá hassal és próbálják meg kinyújtani előre/oldalra mindkét kezüket (ez a foglalkozásvezetőknek is jó testedzés).:) A kisebbek üljenek rá és óvatosan gurítsuk őket előre-hátra-oldalra.
• végeztessünk gyakorlatokat babzsákkal: célbadobás, feldobás-elkapás, hempergés nyújtott vagy mellkashoz szorított karral.
• labdázzunk: feldobás és elkapás, majd ha ez jól megy, akkor kérjük meg, hogy a feldobás után tapsoljanak. Gurítsák végig a labdát egy egyenes vonalon vagy padon.
• a gyerekek körben üljenek le. Csak a lábuk segítségével próbáljanak egymásnak labdát átadni.
• vessük be a Mozgáskotta módszert a hatékonyság érdekében.
• nagyobb gyerekek esetében lehet próbálkozni a mocsárjárással: lépjenek párnára, zsámolyra. 
• biciklizzünk minél többet! Hasonlóan hasznos a roller és a futóbicikli is.

Nagyon fontos tudni, hogy a rendszeres testmozgást semmi sem pótolja! Minden óvodáskorú gyermeknek szüksége van arra, hogy megfelelő, segítő, fejlesztő mozgásban részesüljön. A mozgás ügyesedésével a finommotorikus funkciók is észrevehetően javulnak majd.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Kép forrása: bellalunatoys.com

Még egyszer a szorongásról

Ez a bejegyzés az előző folytatásának tekinthető. A múltkori posztban igyekeztem összefoglalni, mit is vehet észre egy pedagógus, ha egy gyermek szorong, azonban a szorongás nem csak a közösségi életet nehezíti meg.

Az irracionális félelmek a gyermek életének területeit súlyosan terhelik. Nehézséget okoz számára, ha a szokásostól eltérő programon kell részt vennie, ha gyors döntésre kényszerül, ha olyan feladattal találja szembe magát, amellyel még nem találkozott. A szorongó gyerek igyekszik hárítani a számára problémát jelentő szituációkat: halogatja a feladatmegoldást, próbálja a készülődés idejét minél tovább húzni, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen megtagadja a teljesítést. A folyamatos félelmek különböző testi tüneteket okoznak ( állandó hasfájás, fejfájás, a gyermek sokszor szaladgál a mosdóba, stb.); ezt nevezik szomatizálásnak; a legkevésbé az segít, ha elbagatellizáljuk a gyerek tüneteit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rohanni kell vele az orvoshoz; egy kis együttérzéssel, kisebbeknél egy-egy gyógypuszival gyors javulást lehet elérni. Feltűnhet továbbá, ha gyermek kelletlen, nem akar semmiben részt vállalni, ha mindenhez hosszas rábeszélés szükséges. Gondoljunk csak bele: egy nagymértékben szorongó gyermeket nem lehet csak úgy bedobni a különböző helyzetekbe, mert egyszerűen megdermed és pánikba esik. A pánik nem feltétlenül ölt látványos formát (különösen nagyobbaknál nem), de az izgalom jelei náluk is tetten érhetők. Minden esemény előtt meg kell vele beszélni (külön!), hogy mi várható. A megbeszélés természetesen nem cicerói körmondatokat jelent: néhány szóval elmondjuk neki, mi következik, esetleg egy simogatás közben a kobakra...és ha nem is látványosan, de lassan elillan a gyerkőc szorongása. Legfontosabb a nyugodtság: neki kell valaki, akire támaszkodhat, aki biztonságot sugároz felé.....és ha ez megvan, akkor az ő viselkedése is változni fog. 

A hintázásról

A hintázás sokáig neuralgikus pont volt életünkben. Ha rá is tudtuk venni időnként a játszótéren, már az is nagy eredmény volt. Többször megfigyeltem, hogyhogy nem akarja, miért ódzkodik tőle, mikor tőle kisebbek is magasba szálltak....maguktól. Olvasgattam mindenféle fórumokon, milyen hatása van a hintázásnak az idegrendszerre, - itt találtam egy nagyon jó összefoglalót -, ezért inkább csak a bejárt utat ismertetném. Minden nap nincs lehetőségünk játszótérre menni, ezért vettünk egy beltéri laphintát, a férjem fúrt két lyukat az ajtófélfába, vettünk két akasztót és karabinert....így aztán készen is állt a terep. A nehezebb része mindenképpen az volt, hogy el is kezdje használni. Amikor felült, rögtön kérte, hogy lökjem meg. A legnehezebb pedig az, amikor azt mondtam, hogy nem, próbáld meg egyedül.

Csak ült a hintán és fogalma sem volt róla, mit kellene csinálnia. Hetekig tartott, mire megértette, hogy mikor kell előre és mikor hátra dőlnie. Hogy mindkét kötelet fogja és egyforma magasságban és ne szálljon le rögtön, ha először nem megy. Körülbelül három hónapig tartott, mire a mozdulatsor automatizmussá vált és rögtön sikerült felvennie a ritmust. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a lábát is hozzá tudta volna kapcsolni a már begyakorolt elemekhez. A tanulás újra kezdődött...legalább ennyi ideig tartott, mire megértette, hogyan is kell ténylegesen hintázni, megtanulta a komplett mozdulatsort.....és végre eljutottunk addig, míg önmagától kérte, hogy hintázhasson. 

A viselkedése is másabb lesz hintázás után. Amikor leszáll, láthatóan fegyelmezettebb lesz, rendezettebb a magatartása. Higgadtabb, nem pörög, valahogy kiegyensúlyozottabbá válik. Sosem hittem volna, hogy ennyire látványos lesz a változás.