Ez a bejegyzés az előző folytatásának tekinthető. A múltkori posztban igyekeztem összefoglalni, mit is vehet észre egy pedagógus, ha egy gyermek szorong, azonban a szorongás nem csak a közösségi életet nehezíti meg.
Az irracionális félelmek a gyermek életének területeit súlyosan terhelik. Nehézséget okoz számára, ha a szokásostól eltérő programon kell részt vennie, ha gyors döntésre kényszerül, ha olyan feladattal találja szembe magát, amellyel még nem találkozott. A szorongó gyerek igyekszik hárítani a számára problémát jelentő szituációkat: halogatja a feladatmegoldást, próbálja a készülődés idejét minél tovább húzni, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen megtagadja a teljesítést. A folyamatos félelmek különböző testi tüneteket okoznak ( állandó hasfájás, fejfájás, a gyermek sokszor szaladgál a mosdóba, stb.); ezt nevezik szomatizálásnak; a legkevésbé az segít, ha elbagatellizáljuk a gyerek tüneteit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rohanni kell vele az orvoshoz; egy kis együttérzéssel, kisebbeknél egy-egy gyógypuszival gyors javulást lehet elérni. Feltűnhet továbbá, ha gyermek kelletlen, nem akar semmiben részt vállalni, ha mindenhez hosszas rábeszélés szükséges. Gondoljunk csak bele: egy nagymértékben szorongó gyermeket nem lehet csak úgy bedobni a különböző helyzetekbe, mert egyszerűen megdermed és pánikba esik. A pánik nem feltétlenül ölt látványos formát (különösen nagyobbaknál nem), de az izgalom jelei náluk is tetten érhetők. Minden esemény előtt meg kell vele beszélni (külön!), hogy mi várható. A megbeszélés természetesen nem cicerói körmondatokat jelent: néhány szóval elmondjuk neki, mi következik, esetleg egy simogatás közben a kobakra...és ha nem is látványosan, de lassan elillan a gyerkőc szorongása. Legfontosabb a nyugodtság: neki kell valaki, akire támaszkodhat, aki biztonságot sugároz felé.....és ha ez megvan, akkor az ő viselkedése is változni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése