A sorozat előző részében arról volt szó, melyek a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, vagyis az ADHD tünetei, ebben a posztban arról lesz szó, hogyan mutatkoznak meg jelei a napi foglalkozások során.
Az ADHD-s gyerekek legnagyobb részét az iskoláskor kezdetén diagnosztizálják. Ennek az az oka, hogy az iskolában szembesülnek először olyan kötöttségekkel, szabályokkal, amelyekkel az óvodáskorban még nem találkoztak.
Mind a túlmozgásnak, mind a szétesett figyelmi funkcióknak vannak olyan jelei, amelyek néhány alkalommal beleférnek még az elfogadott keretbe, de folyamatában nézve már túlzott, zavarja a nevelőt, a társakat és nem utolsó sorban a szülőket. Az ADHD-s gyerek mellett nagyon nehéz jó szülőnek vagy pedagógusnak lenni: ezek a gyerekek akkor "működnek" jól, ha nem engednek teret szerteágazó igényeiknek. Mindezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a gyermek érdekében a nevelők és a szülők egyaránt rendkívül következetesek: amit egyszer nem szabad, azt később sem szabad, vagy, a feladatokat akkor is be kell fejezni, ha nem tetszik.
Az ADHD-s gyerek túlmozgásos, hiperaktív jellemzői leginkább abban nyilvánulnak meg, hogy órán egyszerűen feláll, sétálni kezd, állandóan csörög-zörög valamivel, folyton babrálja dolgait. Az impulzív viselkedés megnyilvánulásai közé soroljuk, ha mindig bekiabál, félbeszakítja a tanárt, türelmetlenkedik, nem bírja a sorban állást. A túlzott figyelmetlenség miatt nehezebben szokja meg az új helyzeteket, elveszíti a fonalat. Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor a villanykapcsolót le-fel kapcsolják: ami a fókuszba kerül (és érdekli), az megmarad, amit nem vesz észre, az olyan, mintha nem is létezne. Általában véve, képességeik igen jók, azonban folyamatos segítséget igényelnek abban, hogy megmaradjanak az adott csapásirányon. Ez dolgozat közben is megnyilvánulhat: ezeket a gyerekeket folyamatosan figyelmeztetni kell, hogy dolgozzanak: nem a jó megoldást kell megmondani nekik, hanem segíteni őket abban, hogy megmaradjanak a feladathelyzetben. Sajnos, sok pedagógus ezt kivételezésként értékeli, holott, a közösségnek (különösen a gyerekeknek) meg lehet és meg is kell magyarázni, miért szólnak társuknak jóval gyakrabban az átlagtól. Ha a pedagógus toleráns, a közösség is jobban képes nyitni.
A sorozat harmadik részében arról lesz szó, hogyan lehet saját eszközeinkkel segíteni az ADHD-val küzdő gyermekeket, hogy jobban boldoguljanak a közösségi életben.
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.
https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése