Keresés ebben a blogban

2018. február 26., hétfő

A napirend

Ebben a posztban a napirend fontosságáról szeretnék néhány gondolatot megosztani. Miért fontos, hogy egy gyermek tudja, mire számítson egy adott napon? Az óvodai és iskolai beszoktatás sikerességének egyik alapvető követelménye, hogy a gyermek tudja, mikor mi vár rá. A kiscsoportosok még nem ismerik az órát, ezért nehezebb is megérteniük az idő múlását. Az első osztályba lépők szintén tele vannak szorongással: új hely, új felnőttek, új társak, zaj, ricsaj.  Olyan gyermekek esetében, akik valamilyen extra problémával küzdenek, létfontosságú, hogy tudják, mikor mit kell tenniük, nem csak saját, hanem a közösség érdekében is. A jól felépített, gyerekek számára is átlátható, követhető napirend segíti a szabályok betartását, a csoport napi működését. A szabályok következetes betartatása a pedagógus feladata, ebben a napirend nyújt számára segítséget.



Ahhoz, hogy a napirendet a gyerekek is követni tudják, jól látható helyen kell elhelyezni. Célszerű nagyméretű, színes kartonra készíteni. A napirend vonatkozhat tevékenységsorra, időrendre, valamint a gyerekek tájékozódhatnak az időjárásról, a napok múlásáról is. Iskolában akár az órákat is tartalmazhatja képes formában, melléhelyezve a tanórát tartó pedagógus képét is. Készíthetünk olyat is, amelyen két oszlop található: az elvégzendő és a már elvégzett feladatokat. A gyerekek egy idő után versenyezni fognak, ki teheti át az egyik oszlopból a másikba a kártyákat.Csoportosíthatjuk az osztályban, csoportban elvégzendő feladatokat: ki a hetes, a napos, ki locsolja meg a virágot, stb. Az alábbi képek ötletadóként funkcionálnak és bár elkészítésük eltart egy kis ideig, mégis megéri ezzel foglalkozni, hiszen jelentősen megkönnyíti a csoportmunkát.


Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még   hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.


https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Képek forrása: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése