Játék kupakokkal

Kicsi, színes és könnyű...mi az? Persze, hogy a kupak! Nem csupán gyűjtögetni lehet, hanem használni is.

Nagyon egyszerű játékról van szó: szükség van hozzá 9 vagy 12 darab üres gyufásdobozra (lehet ettől több és kevesebb is), ugyanennyi - lehetőleg más-más színű - kupakra és ragasztóra. A dobozokból három egyforma nagyságú oszlopot kell építeni, majd ezeket összeragasztani. Én színes szigetelő szalagot használtam. Amikor kész volt a kis "komód", a fiókokat teleraktam a kupakokkal. A játék menete a következő volt: megmondtam, melyik fiókot kell keresni, például bal oldalon az alsót vagy középen a felsőt, stb.. Meg kellett találnia a megfelelőt és megnézni, milyen kupakot dugtunk bele. Ha megnézte, akkor mondunk újabbakat. Amikor már mindet megnézte, kérdezzük meg, hogy jól megjegyezte-e, hol melyik kupak van. 

Mit is fejleszt ez a pár perces játék? A téri orientációt, hiszen fel kell ismernie, a jobb és bal oldalt, a középső oszlopot és meg kell találnia az alsó-felső-középső fiókok közül a megfelelőt. Javítja a rövid távú memóriát és segíti a koncentrálóképességet, mert nagyon kell figyelni ahhoz, hogy a játék végén megtalálja a kért kupakot.

Játékra fel!:) Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes

A finommotorikus fejlesztésről

Ahhoz, hogy egy gyermek minél könnyebben megtanuljon írni, fejlett finommotoros mozgással kell rendelkeznie. A finommotorika azonban nem fejlődik a nagymozgások fejlesztése nélkül. Általánosságban véve elmondható, hogy azok az idegpályák, amelyek a aprócska, leheletfinom mozdulatokért felelnek, körülbelül a 6. életévig fejleszthetőek a leghatékonyabban. Minél fiatalabb korban célszerű "bemelegíteni" az ehhez szükséges izmokat, gyurmázással, tésztagyúrással, szabad firkálással. Ahhoz, hogy a gyerek hatékonyan lépjen az írás mezejére, meg kell tanulnia, hogyan uralja testét, hogyan mozgassa külön-külön a különböző izomcsoportokat.

Célszerű először a vállövi izomzattal kezdeni: karkörzés/vállkörzés előre, hátra, egyszerre és váltva, gyorsabban és lassabban. Közben megismerkedhet saját testrészeivel, az irányokkal, a mozgás közben mondókák segítségével figyelmét sikerül lekötni, fenntartani. Ki ne ismerné a Megy a hajó a Dunán című versikét?:) Hogy az irányokat is gyakoroljuk, kérhetjük, hogy bal kezét emelje fel, a jobbat hátra, majd fordítsa meg kezeit vagy jobb kezét oldalra tartsa, a balt fel és fordítva, stb..

Ha a vállövi mozgás megbízhatóan működik, szintet lehet lépni: a csukló elkülönült mozgatását kell elérni: kérjük meg a gyermeket, nyújtsa ki karját és próbáljon csak csuklójával körözni, egyszerre, felváltva, ugyanabba az irányba, ellentétes irányba. Közben a mozgásra rímelve mondókaként csigabigás versikéket lehet mondani. Ha mindkét mozgásformát sikerült jól begyakorolni, kérhetjük, hogy felváltva végezzen váll- és csuklómozdulatokat, esetleg tapsoljon közben egy-egy versike ütemére.

Az ujjak elkülönült működését talán a legnehezebb elérni. Első lépés, hogy a gyerek megbízhatóan tudja, melyik ujját hogyan hívják. Ezt segíthetjük mondókákkal, a Hüvelykujjam almafa a legtöbb gyerkőc nagy kedvence.:) 

Ahhoz, hogy az ujjak külön mozgását és koordinációját segítsük, végezhetünk ujjgyakorlatokat is, ezeket már a kisebbek is élvezik. Például:

"Egy csepp (egyet mutat mindkét kezével),

Két csepp (kettőt mutat mindkét kezével),

Öt csepp (ötöt mutat),

Meg tíz (már tíznél járunk, összes ujját mozgatja függőlegesen tartva),

Olvad a jégcsap,

Csepereg a víz!" (Vízszintesen tartja kezét és mozgatja ujjait vagy dobol velük az asztalon).

Segíthet az is, ha kezüket körberajzoljuk és kivágjuk kartonból. Ezután megkérjük, fektesse rá tenyerét és utánozza a mi kezünk mozgását. Mindig más-más ujjunkat emeljük fel. Nehéz feladat, már a pici sikereknek is örülni kell.

A kéz izomzatát erősíthetjük még csipeszeléssel (egy kis teregetés), krepp papírból gombóc sodrásával is. Vigyázzunk, a gombócot a hüvelyk- és a mutatóujjal kell készíteni!

Filléres játékot is játszhatunk: egy tálba vizet öntünk és  színes kupakokat teszünk bele. Kérjük meg, hogy minden kupakot más-más ujjával nyomja le a tál aljára. Próbáljuk csak ki! Szárazon könnyűnek tűnik, de vízben egészen más a helyzet. Még jobban nehezíthetjük, ha megkérjük, próbálja meg két fakanállal vagy hurkapálcával kihorgászni őket.  A játék után pedig következhet a takarítás:)

Kép forrása: Pinterest

Az egyensúlyról

Sokszor hallhattuk már, hogy a fejlesztés a mozgással kezdődik. De miért, kérdezi sok szülő, hiszen a gyerek rajzolni nem szeret. A válasz erre az, hogy a fejlesztés során azt az elvet kell szem előtt tartani, hogy a nagy felől közelítünk a kisebb mozgás felé. Már magzati korban megjelenik a mozgás aktív és passzív formában egyaránt. Aktív, amikor a baba magától mocorog és passzív, mert az anya mozgásának hatására állandó himbálózásban, ringatózásban van. Nem véletlen, hogy a síró babát a ringatással a legkönnyebb megnyugtatni. 

Az egyensúlyra ható mozgás erősen stimulálja a vesztibuláris idegrendszert. A vesztibuláris idegrendszer befolyásolja a térbeli érzékelést, a beszédfejlődést, csökkenti a túlmozgékonyságot, javítja a figyelmi funkciókat, beindítja az éréi folyamatokat. A szülőknek hagyni kell a babát minél többet szabadon mozogni, hiszen a mozgás által fejlődik izomzata, megtanulja érzékelni a mélységet és magasságot és a fejlődéssel további mozgásformák kipróbálására törekszik. Idősebb, már óvodáskorú gyerekek esetén a szülő felfigyelhet arra, hogy a gyerek:

• bizonytalan mozgású
• ügyetlen
• nem tud egy lábon ugrálni, megállni
• nehezen tanul meg hintázni, biciklizni
• könnyen éri baleset
• nem ismeri saját testét, testrészeit

Az egyensúly fejlesztése nagyon fontos a mozgásterápiák repertoárján. Egészen egyszerű dolgokra kell gondolni, amelyek egy nagy létszámú csoportban is megvalósíthatóak:

• tegyünk ugrókötelet a földre és a gyerekek sétáljanak végig rajta.
• játszunk szoborjátékot: tapsra mindenkinek meg kell dermednie abban a helyzetben, amiben éppen van.
• állítsunk fel alagutat és kérjük meg a gyerekeket, hogy mindenki kússzon át rajta előre, majd hátrafelé is.
• sétáljunk tornapadon (mindkét oldalán). Ha nehezíteni akarjuk, akkor babzsákkal a fejen kell teljesíteni a gyakorlatot. 
• ha az óvoda rendelkezik egyensúlyozó párnával, akkor azon is lehet gyakorolni az állást. Ugyanez vonatkozik a vízinudlira is.
• használjunk fitballt a foglalkozásokhoz: a gyerekek feküdjenek rá hassal és próbálják meg kinyújtani előre/oldalra mindkét kezüket (ez a foglalkozásvezetőknek is jó testedzés).:) A kisebbek üljenek rá és óvatosan gurítsuk őket előre-hátra-oldalra.
• végeztessünk gyakorlatokat babzsákkal: célbadobás, feldobás-elkapás, hempergés nyújtott vagy mellkashoz szorított karral.
• labdázzunk: feldobás és elkapás, majd ha ez jól megy, akkor kérjük meg, hogy a feldobás után tapsoljanak. Gurítsák végig a labdát egy egyenes vonalon vagy padon.
• a gyerekek körben üljenek le. Csak a lábuk segítségével próbáljanak egymásnak labdát átadni.
• vessük be a Mozgáskotta módszert a hatékonyság érdekében.
• nagyobb gyerekek esetében lehet próbálkozni a mocsárjárással: lépjenek párnára, zsámolyra. 
• biciklizzünk minél többet! Hasonlóan hasznos a roller és a futóbicikli is.

Nagyon fontos tudni, hogy a rendszeres testmozgást semmi sem pótolja! Minden óvodáskorú gyermeknek szüksége van arra, hogy megfelelő, segítő, fejlesztő mozgásban részesüljön. A mozgás ügyesedésével a finommotorikus funkciók is észrevehetően javulnak majd.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál még hasonló témákról, kérlek, lájkold facebook oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Kép forrása: bellalunatoys.com

Művészetterápia

Sokszor olvastam már, hogyan hasznosítható a művészet a fejlesztésben, milyen pozitív hatásokat vált ki a terápiában résztvevőkből. Talán az a legfontosabb, hogy nincs szükség tehetségre: a legfontosabb a kreativitás szabad áramlása.

A művészetterápia során bármelyik művészeti ág választása előnyös lehet: szóba jöhet a zene, a tánc, a képzőművészet, a dramatizálás. A terápiás hatást leginkább az alkotási folyamatban való aktív részvétel váltja ki. Készülhet rajz, kollázs, festmény, vegyes technikával készített alkotások. Lehet szabadon választott önkifejezési forma, vagy a foglalkozásvezető által meghatározott téma. Az alkotási folyamat elősegíti a koncentrációt, oldja a szorongást, fegyelmezettséget ad a résztvevőknek. A lépésről lépésre történő előrehaladás, a tervezés visszavetül a lelki problémákra is: segít, hogy a gondokat néhány lépés távolságból, nyugodtabban szemléljék. 

A művészetterápiát kiegészítő fejlesztési lehetőségként vagy pszichológiai terápia részeként lehet igénybe venni. Preventív egészségmegőrző hatása jelentős, segíti a mélyebb önismeret kialakulását, az ellazulást.

Gyerekek esetében különösen jótékony hatása lehet a művészi tevékenységnek: alkalmas a lelki traumák feldolgozására és az állandósult szorongás oldására. Segíti a feladattudat kialakítását és a feladathelyzetben való megmaradást. Csoportos tevékenység esetén jótékonyan befolyásolja a beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekek magatartását, enyhülnek a viselkedési zavarok tünetei. Fontos, hogy a terápia csak folyamatos tevékenység esetén fejti ki hatását; néhány alkalomtól nem szabad csodákat várni. Célszerű a gyermeket segítségkéréssel bevonni a munkafolyamatba: kérlek, segíts nekem ezt kiszínezni, megrajzolni, vagy hozd ide a festéket, ecsetet. Az alkotási folyamatba mindenkit be lehet és be is kell vonni! Lehet, nem sikerül rögtön, azonban nem szabad feladni a próbálkozást! Nem kell a gyermekre ráhagyni az ellenkezést. A művészi tevékenységben rejlő lehetőségek mindenki számára előnyösek: a gyermeknek, a csoportnak, a nevelőknek és a családnak.

Használati utasítás

A minap találkoztam Mártonffy András kiváló írásával. A cikk nagyon jól összefoglalja, hogyan célszerű egy-egy problémás gyerekkel bánni, mennyire fontos számukra a folyamatos szeretet és türelem.

A poszt olvasása közben jutott eszembe, milyen nehézségekkel szembesülhet - ha még nem is tudatosan - egy gyerek, ha sehol nem kapja a feltétel nélküli elfogadást és meleg légkört, amelyre vágyik. Milyen tünetek jelentkezhetnek, ha egy gyerek figyelemre áhítozik? Egy idő után elbizonytalanodik, minden egy hatalmas kérdőjellé válik körülötte. Egy talajvesztett gyerek viselkedése mindig torzul: hangoskodik, kiabál, panaszkodik, a nagyobbak hazugságokba bonyolódhatnak. Ellenkezhet, dacol az utasításokkal, nem hajlandó azt csinálni, amit a többiek. A pedagógus pedig egy ellenkező, kellemetlen magaviseletű, elviselhetetlen gyereket lát, aki megnehezíti mind a pedagógus, mind a csoport életét, aki bármikor robbanhat. Kevesen hajlandóak arra, hogy valós megoldást keressenek a problémára, ne hárítással próbálkozzanak.

Mártonffy cikke szerint a megoldás a PCIT-módszer alkalmazása. "A szeretet és a törődés viszonzása abban áll, hogy a gyerek legyőzze a viselkedészavar által diktált impulzivitást, és ő is gyakoroljon önkontrollt."  

A módszer szerint a gyerek agresszív reakciói nem kapnak visszajelzést. Meg kell értenie, hogy amíg nem tanul meg uralkodni magán, addig a család vagy a közösség nem foglalkozik vele. Minden kommunikációs helyzetben a kívánatos magatartásformát kell erősíteni ahhoz, hogy valóban mélyreható változást lehessen elérni. A jutalmazás és a motiválás nagyon fontos: minél több a pozitív megerősítés, annál látványosabb a változás. A pedagógusnak mindig szem előtt kell tartania, hogy a gyerek önmagához képest fejlődik: a jutalmazást is ennek megfelelően kell adnia. Felesleges más gyerekhez hasonlítani, hiszen senki sem egyforma. A differenciált bánásmód megvalósítása nem függ a csoport létszámától: ha a pedagógus hajlandó próbálkozni, akkor eredmény is várható. Nem megoldás az, ha a csoportvezető szabadulni igyekszik a gyerektől; az inkluzív nevelés elvei ennek gyökeresen ellentmondanak. Súlyosan etikátlan azt sugalmazni, hogy a gyereknek máshol lenne a helye, olyan helyen, ami jobban megfelel neki. Ha a pedagógus elfogadja a diákot, ha tudomásul veszi, hogy viselkedése markánsan eltér a többiekétől, vagy átmenetileg nehezebb periódusban van, már megtette az első lépést egy jobb, kiegyensúlyozottabb környezet megteremtéséért, amely mind a saját, mind a gyerek érdeke.

Forrás:http://www.martonffyandras.hu/viselkedeszavar-es-szeretet

BTMN?

Mostanában nagyon sokszor hallhatunk a címben szereplő rövidítésről, de nagyon kevesen tudják, mit is jelent valójában.

A BTMN rövidítés a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséget jelölő gyűjtőfogalom. A BTMN-es gyerek értelmi képességei normál tartományba esnek, esetleg átlag alatti IQ-val rendelkeznek.

A gyermek nehézségei megfigyelhetőek tanulási és társas helyzetekben egyaránt: problémát jelent számára a feladathelyzet megtartása, a kitartás, az elmélyült és koncentrált munka elvégzése. Kibújik a feladatelvégzés alól, a számára nehézséget jelentő szituációkat igyekszik elkerülni. Tart a sikertelenségtől, ezért egy ilyen gyerek esetében a motiválás és a pozitív megerősítés valódi kihívást jelent a pedagógusok számára.Nem csak a feladatok jelentenek nehézséget: a mindennapi kommunikáció is gátolt. A gyerek félénk, kifejezetten szorongó lehet, igyekszik megőrizni saját szféráját. Nehezen viseli, ha ebbe betolakodnak, ha nagy körülötte a ricsaj, ha számára erőszakosan próbálják valamire rávenni. A pedagógusnak nem szabad feladnia a próbálkozást: a gyerek vágyódik a társaságra, szeretne a közösség részesévé válni, vágyódik az elfogadásra; a nevelőnek tudomásul kell vennie, hogy az ő esetükben ez valódi problémát jelent. A tiltakozások dühkitörésekbe is torkollhatnak, azonban szem előtt kell tartani: ezek segélykiáltások. A gyerek segítségére lehet fejlesztőpedagógus és pszichológus is. A foglalkozások célja a prevenció és a felzárkóztatás a kortársakhoz: a teendőkből az óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak is ki kell venni részüket: a gyerek fejlődése csak összehangolt munka eredményeként indulhat meg.

A BTMN-t szakértői bizottság állapítja meg, melyet évente felülvizsgálnak. Akár BTMN-es egy gyerek, akár nem, a legfontosabb a támogató környezet. Ha meleg, elfogadó, bátorító környezetben és megfelelően körülhatárolt szabályok szerint éli mindennapjait, a fejlődés is megindul.

Még egyszer a szorongásról

Ez a bejegyzés az előző folytatásának tekinthető. A múltkori posztban igyekeztem összefoglalni, mit is vehet észre egy pedagógus, ha egy gyermek szorong, azonban a szorongás nem csak a közösségi életet nehezíti meg.

Az irracionális félelmek a gyermek életének területeit súlyosan terhelik. Nehézséget okoz számára, ha a szokásostól eltérő programon kell részt vennie, ha gyors döntésre kényszerül, ha olyan feladattal találja szembe magát, amellyel még nem találkozott. A szorongó gyerek igyekszik hárítani a számára problémát jelentő szituációkat: halogatja a feladatmegoldást, próbálja a készülődés idejét minél tovább húzni, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen megtagadja a teljesítést. A folyamatos félelmek különböző testi tüneteket okoznak ( állandó hasfájás, fejfájás, a gyermek sokszor szaladgál a mosdóba, stb.); ezt nevezik szomatizálásnak; a legkevésbé az segít, ha elbagatellizáljuk a gyerek tüneteit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rohanni kell vele az orvoshoz; egy kis együttérzéssel, kisebbeknél egy-egy gyógypuszival gyors javulást lehet elérni. Feltűnhet továbbá, ha gyermek kelletlen, nem akar semmiben részt vállalni, ha mindenhez hosszas rábeszélés szükséges. Gondoljunk csak bele: egy nagymértékben szorongó gyermeket nem lehet csak úgy bedobni a különböző helyzetekbe, mert egyszerűen megdermed és pánikba esik. A pánik nem feltétlenül ölt látványos formát (különösen nagyobbaknál nem), de az izgalom jelei náluk is tetten érhetők. Minden esemény előtt meg kell vele beszélni (külön!), hogy mi várható. A megbeszélés természetesen nem cicerói körmondatokat jelent: néhány szóval elmondjuk neki, mi következik, esetleg egy simogatás közben a kobakra...és ha nem is látványosan, de lassan elillan a gyerkőc szorongása. Legfontosabb a nyugodtság: neki kell valaki, akire támaszkodhat, aki biztonságot sugároz felé.....és ha ez megvan, akkor az ő viselkedése is változni fog.