Többször olvastam már az inkluzív nevelésről és hatásairól. Sokáig nem értettem, mi is az igazi különbség az inkluzív nevelés és az integráció között, míg egy tanulmány olvasása közben végre felfedeztem. Eszerint, az integráló intézmény befogadja a sajátos nevelési igényű gyermeket, de működésén alapvetően nem változtat, míg az inkluzív képzési helyek befogadják a gyermeket és felkészülnek a közös munkára.
A közös munka magába foglalja a tárgyi felszerelés biztosítását és a pedagógiai felkészülést. A pedagógusnak magának is készülnie kell: fokozott empátiával kell a gyermek felé fordulnia, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor ő nem tud átlagos módon reagálni...és fontos kiemelnünk, hogy ez nem akarat kérdése! A pedagógusnak fel kell magát vérteznie, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekkel több elfoglaltsága lesz, körültekintőbb magyarázatot igényel, hogy hamarabb kell neki elmondania, mikor-mit csinálnak majd, hogy legyen ideje felkészülni, stb. Optimális esetben ez a gyógypedagógiai segítséget is magába foglalja....de ez jelenleg kevés helyen valósulhat meg. Ugyanakkor, ha a pedagógus elfogadja, hogy a gyermek differenciált bánásmódot igényel, akkor ő valósággal kivirulhat a nevelő kezében. Meggyőződésem, hogy semmi sem helyettesítheti a helyes nevelői attitűdöt! Egy óvodás számára felemelő lehet, ha óvónéni reggel kedvesen köszönti, megkérdezi, hogy érzi magát és beszélget vele pár percet a napi programról és ezzel meg is nyugtatja, mint ahogy egy iskolásnak is jól esik egy kis többletfigyelem, főleg akkor, ha a pedagógus nem érezteti vele: miatta maradnak le a tananyaggal. A differenciált és egyben elfogadó bánásmódhoz sokszor nem is kell más, mint az, hogy kicsit kilépjünk a megszokott keretek közül....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése