Keresés ebben a blogban

2020. március 31., kedd

Otthoni tanulás

Most, hogy nincs sem iskola, sem óvoda már két hete, többen kérdezik, hogyan is lehetne az iskolába készülő gyerekeket segíteni, irányítani, hogy a szeptemberi iskolakezdésig képességei minél jobban fejlődjenek. Szerencsére, a legtöbb óvoda, önkormányzat igyekszik támogatni a szülőket ebben a törekvésükben. Több helyen közösségi oldalon adnak ötleteket az otthoni tevékenységekhez, de olyan óvodáról is hallottam, ahol az ovisoknak heti csomagot állítottak össze színezőkből és egyéb feladatokból, amelyet eljuttatnak a családok részére. Ez utóbbit nyilván csak kisebb településeken lehet megvalósítani.

De mit tehetünk akkor, ha nincs otthon sem nyomtató, sem kézműveskedéshez szükséges alapanyag?

1. Vonjuk be gyermekünket a házimunkába! A házimunkában járatos gyerek magabiztosabb lesz, ismeretei növekednek. A házimunkáról és hogy milyen korú gyerkőc mit csinálhat, bővebben ebben a posztban olvashatsz. Nézzünk egy példát! A zoknik párosítása fejleszti a vizuális észlelést, az apró részletek megkülönböztetését, felismerését. A zoknigombóc készítése már mindkét agyféltekét megmozgatja, hiszen az agynak mindkét kezet megfelelően irányítania kell ahhoz, hogy a művelet sikeres legyen. A mosásra váró ruhák szétválogatása hasonló célokat szolgál, de arra is jó, hogy főfogalmak alá konkrétumokat soroljunk, pl. téli ruhadarabok, nyári öltözékek. A csipeszelés szintén jó elfoglaltság. 

2. Ha mégis rajzolásra kerülne a sor, a gyerekek nagyon élvezik, ha minél nagyobb méretben tehetik azt. A nagy barna csomagolópapír fillérekért beszerezhető, leteríthető a földre és óriási munkáknak adhat helyt. (Nyilván, jelen helyzetben külön emiatt ne rohanjunk a papír-írószer üzletekbe!) A nagyalapú rajzolást újságpapíron is megvalósíthatjuk, bár ott kevésbé látványos a mű. 

3. Készíthetünk csipketerítőt, függönyt szintén újságpapírból. Ha kész, akár az ablakra, akár székek alá is felragaszthatjuk. 

4. Tanítsuk meg gyermekünket egyszerűbb konyhai műveletekre! Ilyen lehet a teakészítés, panírozás. Az ilyen műveletek azért hatékonyak, mert több lépést és azok sorrendjét kell megjegyezni -> ugyanez az algoritmus majd a matematika alapozásában is megjelenik a későbbiek során. Természetesen, a gyerekeket ne hagyjuk magára ilyenkor!

5. Az otthoni mozgásfejlesztés esetében sem kell különösebben nagy dolgokra gondolni. A legegyszerűbben úgy oldhatjuk meg, ha szigetelőszalagból egy csíkot ragasztunk a padlóra. A csíkon lehet sétálni lábujjhegyen, sarkon, tyúklépésben, át lehet rajta ugrálni páros lábon és egy lábon, vagy megkerülni, pl. a bal oldalán páros lábon ugrálva, jobb oldalon visszafelé pókjárásban, stb.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.



https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

2020. január 9., csütörtök

Néhány nyugtató ötlet - otthonra és közösségbe

Az utóbbi időben egyre több magatartási, viselkedési zavarral küzdő gyermek kerül a szakemberek látóterébe. A segítő foglalkozású szakemberek - gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok, pszichopedagógusok - azonban túl kevesen vannak ahhoz, hogy a napi közösségi tevékenységekben is részt tudjanak venni. Az óvodapedagógusok és tanítók így sajnos nehéz helyzetben vannak: egyszerre kell irányítaniuk, vezetniük egy csoportot, miközben az önhibáján kívül problémákkal küzdő gyermeken is igyekeznek segíteni. 
Az alábbi tippek nem mindenhatóak, de segíthetnek megfékezni egy dührohamot, egy veszekedést vagy egyszerűen csak visszatéríteni a gyereket a helyes ösvényre.

1. A legnehezebb feladat a szülőknek és nevelőknek: maradjunk nyugodtak. A kiabálás semmit sem segít ebben a helyzetben. Próbáljuk higgadtan és barátságosan megkérdezni, mi a gond. Sokszor már ez is segít mérsékelni a hangerőt.

2. Próbáljunk közelebb kerülni hozzá. Nem arra kell gondolni, hogy öleljünk meg egy csapkodó, rúgkapáló gyereket, hanem arra, hogy megkérdezzük, megsimíthatjuk-e a fejét, leülhetünk-e mellé, vagy megmondjuk neki, hogy nem szeretnénk, ha baja esne. A testi érintés hatása szinte mindig megmutatkozik.

3. Kérdezzünk: ha a gyerek olyat csinál, amit nem szabad, akkor ne adjunk direkt utasítást. Kérdezzük, meg, hogy emlékszel még a szabályra? Pl. emlékszel, mit csinálunk játék után? Megvárjuk, míg elmondja, aztán kérjük meg, hogy segítsen rendet rakni. A tiszta, világos, mindenkire vonatkozó szabályok betartása és betartatása nélkülözhetetlen a nyugodt csoportlégkör szempontjából.

4. Formáljuk át mondatainkat: ne utasítsuk azonnal a gyereket. Például: ne beszélj hangosan! felszólítás helyett kérdezzük meg, hogy tudnál kicsit halkabban beszélni? Ugyanaz a cél, mégis teljesen más hatást kelt, mint egy emelt hangú felszólítás. Ha kérünk valamit, pontosan fogalmazzunk. Pl, ne azt mondjuk, hogy tedd már le, hanem azt, hogy kérlek, ne játssz a villával. 

5. Próbáljunk pozitívumot keresni és dicsérni: látom, megtaláltad, a .... játékot. Örülök, hogy megvan, és vigyáztál rá, de kérlek, tedd le, hogy legyen időnk ....-ra. Vagy: elhiszem, hogy dühös vagy, de ne ütéssel mutasd meg. Sokkal jobb, ha elmeséled. Leülhetek melléd?

Talán el sem hisszük, mennyi mindent lehet szavainkkal építeni és rombolni. Ezek az ötletek, apróságok segíthetnek szinte észrevétlenül jobb, nyugodtabb légkört kialakítani mind otthon, mind a közösségben.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.


https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

2020. január 7., kedd

Nyomós indok

Lassan közeledik a beiskolázási halasztási kérelmek beadási határideje. A kérelmek alátámasztásául szolgáló indokoknak szakmailag megalapozottnak kell lenniük, amelyek segíthetik a kérvény pozitív elbírálását. Ebben a posztban ehhez szeretnék segítséget nyújtani.

Figyelmi funkciókra vonatkozó indokok:

- tartós figyelemkoncentrációra nem képes.
- figyelme  folyamatosan csapongó, kizárólag az őt érdeklő témák, játékok kötik le.
- feladatait félbehagyja, feladathelyzetből kilép.
- folyamatos felnőtt irányítást igényel.
- nehezen sajátít el verseket, mondókákat (memoritert).
- ritmusérzéke fejletlen.
- sorrendet nem képes betartani / folytatni.
- a monoton feladatokban nem kitartó.

Dominanciára vonatkozó indokok:

- az alapvető irányokat, viszonyszavakat nem ismeri / bizonytalanul ismeri.
- saját testrészeit nem ismeri / részben ismeri / összekeveri.
- a jobb és bal oldal megkülönböztetésére még nem képes.
- síkban nem tud tájékozódni.

Értelmi fejlettségre vonatkozó indokok:

- az alapvető formákat nem ismeri fel.
- nem tud számképet mennyiséggel egyeztetni.
- nem ismeri / nem értelmezi a több-kevesebb- ugyanannyi fogalmát.
- a mechanikus számolással nehézségei vannak.
- szókincse szegényes /átlag alatti.
- főfogalom alá nem tud konkrétumot rendelni.
- az időre vonatkozó viszonyszavakat nem ismeri / összekeveri (évszakok, hónapok, napok, napszakok).
- nem ismeri fel az ok-okozati viszonyokat.
- beszéde fejletlen, nehezen érthető, tőmondatokat használ.

Egyéb, magatartásra, kommunikációs készségre vonatkozó indokok:

- kiegyensúlyozatlan, nehezen alkalmazkodik.
- a szabályokat nem képes betartani, követni.
- nehezen viseli a változást.
- indulatait nem képes fékezni, agresszív társaival, nevelőivel szemben.
- szívesebben játszik egyedül, mint társaival.
- nehezen kezeli a váratlan helyzeteket / hevesen reagál váratlan helyzetekben.

Egyéb, iskolai tevékenységekhez szükséges készségekre vonatkozó indokok:

- finommotorikus készségei fejletlenek, nem tud cipőfűzőt kötni, gombolni.
- ceruzafogása markoló / szabálytalan.
- rajzolás közben írásnyomatéka gyenge / túlzott.
- vonalhatárokat nem képes betartani.
- vonalvezetése reszketeg.
- egyensúlyozást igénylő gyakorlatoknál bizonytalan
- mozgása nem harmonikus.
- gyakran elesik, megbotlik.


Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.



https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

2019. november 22., péntek

Beiskolázás 2020

tegnapi poszt után végre megjelent a rendelet a 2020/2021-es tanév beiskolázási szabályairól.

A rendelet szerint az Oktatási Hivatalhoz beadott szülői kérelem után 5 napon belül a hivatalnak időpontot kell adnia az iskolaérettségi vizsgálatra, amelyet halasztás miatt a járási szakértői bizottság, sajátos nevelési igény esetén a megyei szakértői bizottság végez el.

Ha a szülő önhibáján kívül nem jelenik meg a vizsgálaton, akkor 5 napon belül új időpontot kap. Ha önhibája miatt nem jelenik meg, akkor a Hivatal a gyermek megvizsgálása nélkül dönt. 

A szakértői bizottságoknak a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül a vizsgálatot el kell végezniük és annak eredményét, a szakértői véleményt 30 napon belül belül el kell juttatniuk az Oktatási Hivatal részére.

A szövegből nem derül ki, az Oktatási Hivatalnak milyen határidőn belül kell döntenie, ahogy az sem, hogy meg nem jelenés esetén milyen igazolást fogadnak el. 


Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.



https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

2019. november 21., csütörtök

Irány az iskola?!

Az elmúlt hetekben a sajtóban egymás után jelentek meg a különböző cikkek az iskolakezdéssel kapcsolatos változásokról.

A változás igen érzékenyen érinti a családokat, ugyanis eddig a nagycsoportos óvodások iskolába lépése a szülők és az óvodapedagógusok kompetenciája volt. Ha egyetértettek, a gyerek az óvodavezető engedélyével még egy évet tölthetett az oviban, érhetett, fejlődhetett. Vitás kérdésekben kérhették az illetékes Szakértői Bizottságoktól a gyermek iskolaérettségi vizsgálatát, amelynek eredményét iránymutatónak fogadott el általában mindkét fél.


Most ez a gyakorlat gyökeresen megváltozik: valamennyi olyan gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, köteles megkezdeni általános iskolai tanulmányait. Felmentést ezentúl kizárólag az Oktatási Hivatal adhat. A szülőknek nagyon gyorsan el kell dönteniük, hogy iskolába adják-e gyermeküket vagy halasztást kérnek, ugyanis ezt a kérelmet január 15-ig be kell nyújtani az Oktatási Hivatalnak. Ha az engedélyezési eljárásban szakértőt kell kirendelni (pszichológus, gyógypedagógus), akkor csak szakértői bizottság rendelhető ki. Mi ezzel a gond? A pedagógiai szakszolgálatok súlyos szakemberhiánnyal küzdenek. Az iskolaérettségi vizsgálatok várható tömeges növekedésével egyszerűen nem lesz kapacitásuk az eredmények kiadására az általános iskolai beiratkozásig, amely minden év áprilisában esedékes. Az Oktatási Hivatalhoz beérkezett online kérelmeket várhatóan óvodapedagógusok bírálják majd el. A beadványokhoz a szülőnek csatolnia kell pedagógiai szakvéleményt, esetleg orvosi, pszichológiai véleményt is, amelyekkel indokolja a halasztás jogosságát. Ha a beadvány pozitív elbírálásban részesül, akkor a gyermek további egy év óvodai nevelésben részesülhet. Ha negatív eredménnyel járnak, akkor a szülő csak közigazgatási per formájában érvényesítheti saját álláspontját.

Az eljárás végleges lefolytatásáról, végrehajtásáról azonban még nem jelent meg rendelet, erre várhatóan csak decemberben kerül sor. 

A korábbi, mindenki számára kötelező iskolakezdés egy sor kérdést felvet:
  • lesz-e elegendő kapacitás a megnövekedett osztálylétszámok ellátására, elhelyezésére? Eddig ugyanis a nagycsoportos óvodások átlag 40%-a maradt vissza országosan az óvodákban. A hirtelen megugró osztálylétszámok erőteljes kihívást jelentenek mind a gyerekeknek, mind az intézményeknek. Új osztályokat indítanak? Új munkaerőt vesznek fel, miközben országos pedagógushiány van?
  • hogyan tervezik az iskolába történő átmenet erősítését, segítését a jelenlegi rendszerben? Arról ugyanis már lehetett hallani, hogy az utolsó óvodai nevelési év iskolaelőkészítő jellegét szeretnék a döntéshozók erősíteni, de vegyes óvodai csoportokban, magas csoportlétszám mellett hogyan tervezik ennek kivitelezését?
  • azoknak a gyermekeknek az ellátását, akik valamilyen problémával küzdenek, milyen formában tervezik?
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.


https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

2019. november 6., szerda

Filléres számolós játék

Ez a játék a létező legegyszerűbb. Nem kell hozzá más, csak egy darab fehér karton, filctoll, korongok vagy gombok és csipeszek. 

A kartonból vágjunk ki egy darabot és különböző színű filcekkel írjunk rá számokat 1-től 10-ig. A feladat rendkívül egyszerű: annyi korongot kell a számokhoz tenni, amennyit látunk.



A feladat segíti a mechanikus számolást, a mennyiség egyeztetését számképpel, a számképek felismerését és a több-kevesebb fogalmának kialakítását.

Ha a finommotorikus készségeket is fejleszteni szeretnénk, akkor használjunk apró csipeszeket. Annyi csipeszt kell a lap szélére helyezni, amennyit látunk. Számkép helyett használhatunk korongképeket is. 

Ebben a formában a feladat erősíti a kézizmokat, segíti a koncentrációt, a későbbi helyes ceruzafogás kialakítását és a korongkép-mennyiség egyeztetését. A gyakorlat alkalmas akár már kiscsoportos óvodások részére is a számolás bevezetésére.

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.


https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/


2019. november 5., kedd

Márton-napi hagyományok

Az őszi napok egyre inkább sűrűsödnek, lassan közelebb jutunk a télhez. A tél előtt azonban a késő ősz még olyan tennivalókat, hagyományokat kínál, amelyeket kár kihagyni a gyerekek életéből.

A legenda szerint Márton római katona volt, akinek Jézus álmában jelent meg. Az álom hatására otthagyta a hadsereget és misszionárius lett. Pártfogolta a szegényeket, jóságának egyre nagyobb híre kelt. Szent élete miatt püspökké akarták szentelni. Mikor ezt megtudta, a küldöttek elől a libaólba bújt el - nem tartotta magát érdemesnek a püspöki címre. A szárnyasok azonban óriási gágogást csaptak, így elárulták rejtekhelyét. Mártont így püspökké emelték, aki ekkor is folytatta a jótékonykodást a szegények között. A ludakat ezután nevezték el "avis Martis"-nak, vagyis Mars isten madarának.

Nálunk a Márton-naphoz kapcsolódó hagyományok közül a libaevés és az újborfogyasztás a legismertebb. Az óvodákban, iskolákban ez a jeles nap ragyogó alkalmat kínál változatos kézműves tevékenységekre.

Az óvodákban, iskolákban elsősorban a libakészítés, ábrázolás a legelterjedtebb, ebben a posztban találtok is egyszerű kézműveskedést, amelyet mind az ovikban, mind a sulikban könnyen el lehet készíteni.

Ebben a bejegyzésben egy nálunk viszonylag kevésbé ismert hagyományt szeretnék bemutatni, ez pedig nem más, mint a Márton-napi lámpás. A szokás elsősorban német nyelvterületen honos, ahol fáklyás felvonulást is szoktak rendezni Szt. Márton tiszteletére. A lámpások fénye szimbolizálja a jó cselekedeteket, amelyek bevilágítják életünket.

A lámpás elkészítéséhez nem kell sok minden, egy kisebb befőttes üveg, zsírpapír, vízfesték, hobbiragasztó és drót. A zsírpapírból vágjunk ki két egyforma csíkot, amellyel be tudjuk fedni az üveget. Az egyik csíkot ragasszuk rá a hobbiragasztóval. A másik csíkot a gyerekek tetszés szerint kifesthetik mindenféle színnel, minél színesebb, annál jobb.

Száradás után rajzoljunk rá különböző formákat, csillagot, félholdat, kört és vágjuk ki. Mindezek után a festett oldalával kifelé ragasszuk rá az üvegre ezt is. Az üveg nyakára drótból készítjük el a lámpás fogantyúját. Ezután a lámpás bevetésre kész, mindössze egy teamécses szükséges a belsejébe. Ne aggódjunk, a mécses melege nem égeti meg a gyerekek kezét, de örökmécsessel ezt a problémát is elkerülhetjük.


Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/