Pár dolog még eszembe jutott a rajzolással kapcsolatban. Minden gyermek szeret nyomot hagyni, ez a legfőbb motiváció, amikor meglátják a ceruzát....észreveszik, ha a nagyobb tesó használja, apa-anya ír valamit és természetesen ő is utánozni szeretné. Mivel az írás-rajzolás a finommozgások magasiskolája, így rengeteg időbe kerül, míg a megfelelő szintet eléri a gyerkőc. Jó szolgálatot tehetnek a mágnestáblák. Könnyen letörölhetőek, színesek...és nem fenyeget az a veszély (legalábbis egy ideig), hogy a falra, bútorra kezd alkotni.;) A fejlődés szemmel látható, a lengőfirkát egy idő után felváltja a körök rajzolása. Kisebbik gyerkőcöm most itt jár és közben lelkesen mondogatja a Pont, pont vesszőcske mondókát.:) Ahhoz, hogy a kéz izmai erősödjenek, lehetőleg vonjuk be a gyereket minden háztartási tevékenységbe. Egy kis körkörös törölgetés: a csukló külön mozdul a válltól és a könyöktől. Ha megmondjuk, hogy most vízszintesen vagy függőlegesen törölgessen, akkor már a téri orientációt is bevonjuk...;) Csipeszelés: célzottan a mutató és hüvelykujjat erősíti, főleg, ha olyan a csipesz, amit kicsit nehezebb összenyomni. Ahhoz, hogy az ujjak külön mozgását és koordinációját segítsük, végezhetünk ujjgyakorlatokat is, ezeket már a kisebbek is élvezik. Például:
"Egy csepp (egyet mutat mindkét kezével),
Két csepp (kettőt mutat mindkét kezével),
Öt csepp (ötöt mutat),
Meg tíz (már tíznél járunk, összes ujját mozgatja függőlegesen tartva),
Olvad a jégcsap,
Csepereg a víz!" (Vízszintesen tartja kezét és mozgatja ujjait).
Hatásos az is, ha nincs kedve a mondókához, ha egyszerűen csak az asztalra teszi a kezét és próbálja mindegyik ujját külön-külön felemelni, esetleg dobolni..:)
Gyurmázás: az egyik legjobb fejlesztő tevékenység. Annyi kapható már, de nálunk a legnagyobb sikere a só-liszt gyurmának volt. A receptet itt találtam, bár az arányokon változtattam egy kicsit, nekem kevesebb víz kellett bele. Majdnem egy délután elment az alkotással, később a Nagy mondta is, hogy fáj a keze.:D A mézeskalácssütéshez használható kiszúró formákat adtam nekik hozzá, de akár egy üres pohárral is lehet szaggatni. Nem volt türelmünk ahhoz, hogy megvárjuk, míg magától kiszárad, azért pár percre betoltuk a sütőbe. A kész formákat aztán elkezdték festeni, nagyon jól szórakoztak....persze, a konyha úszott a festékben a művelet végére....:D
Ezeken kívül bármit a fejlesztés szolgálatába lehet állítani, de nem győzöm hangsúlyozni, a legfontosabb a rendszeresség és az, hogy a gyerek örömét lelje, játéknak érezze az aktuális tevékenységet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése