Keresés ebben a blogban

2020. július 10., péntek

Számolás az ovisokkal

Az iskolába lépő gyerekek szüleinek egyik nagy félelme, hogy hogyan fog csemetéjük boldogulni a matematika rejtelmeivel. Szerencsére, a gyerekek többsége jól veszi az akadályt és a kisebb-nagyobb zökkenőket leszámítva, ügyesen elsajátítja a számolás tudományát.

Ahhoz, hogy segítsünk gyermekünknek, nincs szükség nagy kunsztokra. A matematika alapjaival az óvodában már megismerkednek a gyerekek és szépen fokozatosan bele is rázódnak, anélkül, hogy tudnák, ők bizony már matekoznak. ;)

Az első osztályos matematika alapjai a következők:
  • az irányok
  • a formák
  • az összehasonlítás
  • a számképek és műveleti jelek ismerete és leírása
  • számolás először ötös, majd tízes, végül húszas számkörben
 Szülőként az alábbiakat tehetjük meg, hogy segítsünk nekik:

  • ha autóval megyünk, kérjük meg, hogy mondja az irányt (előre, jobbra, balra, hátra)
  • pontosan nevezzük meg az alapvető formákat. Tegyünk különbséget a testek és a síkbeli formák között: tehát a papíron lévő négyzetet ne nevezzük kockának. Ne essünk túlzásba, tényleg csak az alapokkal ismerkedjünk, mint a háromszög, négyzet, téglalap, kör, semmi szükség arra, hogy a paralelopipedont is felismerje. ;) Útközben ezt is gyakorolhatjuk a táblák formájának felismerésével.
  • hasonlítsuk össze a különböző formákat: melyik a kisebb, melyik a nagyobb; tegyük sorrendbe őket a legkisebbtől előre, aztán a legnagyobbtól visszafelé haladva. Alkossunk halmazokat az egyforma dolgokból: pl. nap, labda, óra -> körforma.
  • a számokat kössük először az ujjainkhoz. Vigyázzunk, ha számolunk, akkor a gyerekek ne nyissák hamarabb az ujjukat, mint ahogy a számot megnevezik. Erre a célra ragyogóan alkalmas az Egy, megérett a meggy című mondóka.  Számoljuk meg otthon, hány plüssmackó van, hány labda, stb. A számképeket utána összekapcsolhatjuk a dobókocka pöttyeivel. Számoljunk együtt, közösen előre, utána visszafelé haladva. Nem az a cél, hogy a gyerek ötévesen már elszámoljon 100-ig, hanem az, hogy egyelőre a tízes számkörben biztonságosan elboldoguljon.
  • a műveleti jeleket pontosan nevezzük meg: a kisiskolásoknak még -ból, -ből és meg van, nem plusz és mínusz.
Ami a legfontosabb az viszont az, hogy ne siettessük a gyereket. Ha látjuk, hogy valami még nem megy, akkor azt ne erőltessük egy darabig. Minden új ismeretnek ülepednie kell, míg biztosan használhatóvá válik és inkább szánjunk rá több időt, amíg csemeténk megérti és feldolgozza az új ismereteket. Mint mindennek, ennek is a kulcsa a rendszeresség: ami minden egyes nap felmerül, azt a gyerekek nagyon gyorsan megértik és elsajátítják. :)

Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.

https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése