Annyi helyen olvashatunk az iskolaérett gyermekről, magatartásáról, pszichés jellemzőiről, testi-lelki tulajdonságairól, de arról, hogy milyen egy iskolaéretlen gyermek, már jóval kevesebb szó esik.
Azok a gyerekek, akik az év augusztus 31-ig betöltik a 6. évüket, iskolakötelessé válnak. Halasztást kizárólag az Oktatási Hivatal adhat, ha a szülő a megfelelő igazolásokkal, szakvéleményekkel rendelkezik.
Az iskolaéretlen gyermek fejlődése több részterületen is egyenetlen, elmaradott kortársaihoz képest. Melyek ez a részterületek?
- a figyelem
- a logikai gondolkodás
- az emlékezet
- az észlelés
- a nagymozgások és finommozgások
- a beszédkészség
- a szociális készség
Természetesen, az egyes részterületek is tovább bonthatók, de ez nem ennek a bejegyzésnek a témája.Testileg is lehet fejletlenebb társainál, emiatt fáradékony, kevésbé terhelhető. Különböző helyzetekben úgy reagálhat, ahogy az érzelmei diktálják, a kudarcot nehezen viseli. Hajlamos lehet kitörésekre, akár agresszív megnyilvánulásokra is. Ennek az ellentéte éppúgy előfordulhat: a gyermek túl visszahúzódó, kerüli társait, inkább magában játszik, bátortalan. Az új helyzeteket rosszul kezeli, megrémül, az óvodai játékokban, műsorokban sem vesz részt szívesen. A feladatvégzésben nem kitartó, csapongó, sokszor egyszerűen otthagyja a feladatot vagy nem úgy végzi el, ahogyan azt kérik tőle.
Az iskolaéretlenség megállapításához szükséges az óvodapedagógusok által írt pedagógiai jellemzés, illetve, ha a gyermekkel fejlesztőpedagógus is foglalkozik, akkor az általa írt vélemény is. Az iskolaéretlen gyermek több területen megsegítésre szorul, emiatt szükségessé válhat logopédiai, fejlesztőpedagógiai vagy pszichológiai terápia is.
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.
https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése