A szótagolás, elválasztás mind az írás, mind az olvasás egyik sarokköve. Sokan úgy vélik, hogy nem nagy kunszt, pedig a tagolási készség elmaradottsága jelentős fokmérője az írás és olvasás elsajátításának.
Már az óvodában is szoktatják a gyerekeket a fonológiai tudatosságra. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy egy szót kisebb egységeire képesek vagyunk lebontani: szótagokra és hangokra.Természetesen, ez nem így hangzik el, hanem az eszközeit ismerjük:
- a ritmusos tapssal kísért dalokat
- a különböző mozdulatokkal (dobbantással, csettintéssel, stb.) kísért mondókákat
- a különbség megismerését a ritmusos taps és az egyenletes lüktetés között
Ha a fonológiai feldolgozás sérül valamilyen okból, akkor az jelentősen lassíthatja az olvasás elsajátítását. A fonológiai tudatosság fejlődése jellemzően korán, 5-6 éves kor körül a legnagyobb mértékű, vagyis pont akkor, amikor a gyerekek nagycsoportos óvodások. Fejleszteni természetesen később is lehet, így azok a gyerekek is felzárkóztathatóak, akik emiatt eleinte nehézséggel küzdenek.
A szülő akkor gyanakodhat a fonológiai tudatosság csökkent működésére, ha
- nem ismeri fel a kapcsolatot a leírt betű és a kiejtett hang között. Fogalma sincs róla, milyen hangot kellene mondania, ha lát egy betűt! Persze, ez a betűtanulás elején még belefér, de ha egy iskolai félév után még mindig nehézkesen megy, érdemes segítséget kérni.
- nem ismeri fel, melyik hangot hol hallotta egy szóban. A hangokra bontás szintén az olvasástanulás alapja, erről ebben a bejegyzésben olvashattatok részletesen.
- nem tudja, egy-egy rövidebb szónál sem, hány hangból is áll.
- ha olvasás közben sem működik már tökéletesen a tagolási készség, akkor valószínűleg írásban is jelentkeznek az ezt jelző problémák: az egybeírt szavak, a lemaradó betűk és szótagok, illetve a kínkeservesen tanulandó elválasztás.
Ebben az esetben is legjobb a megelőzés. A gyermek számára kötelező 5 éves korban a logopédiai szűrés. Ha a logopédus indokoltnak látja egy-egy gyermek ellátását, akkor javasolt számára a logopédiai foglalkozáson való részvétel.
A szülők szintén sokat tehetnek az ügy érdekében:
- játszhatnak hangkeresőt, pl. 3 szó ugyanazzal a hanggal kezdődik.
- ugyanilyen típusú a szókereső: próbáljunk egy hanggal minél több szót mondani.
- rímek keresése, az összecsengés megfigyelése versekben, mondókákban. (Ilyenkor célszerű a rímeket erőteljesebben hangsúlyozni, így a gyerekek jobban tudnak rá figyelni.)
- beszéljünk robotnyelven.
- halandzsázzunk és utána próbáljuk a halandzsaszöveget visszamondani. Ha ezt furcsának érezzük, akkor gondoljunk egy-két kiszámolóra: a-pa-cu-ka, e-ke-te-pe-ke-te, stb.
Jó játékot, eredményes tanulást kívánok mindenkinek! :)
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.
https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése