Ebben a bejegyzésben egy nagyon egyszerű kézműves naptárt szeretnék bemutatni. Az elkészítéséhez egy papírtányér, egy Milton-kapocs (jancsiszegként is ismerhetjük) és egy darab sötétebb karton szükséges. A kartonból elég egy picike darab is, nem kell egy teljes ívre gondolni. :)
Az elkészítése pofonegyszerű. Középen a Milton-kapoccsal szúrjuk ki a tányért, de még ne rögzítsük bele a kapcsot. Vágjuk körbe a tányért és osszuk négy egyforma részre. A négy részt fessük vagy rajzoljuk meg az évszakoknak megfelelően. Ha festékkel dolgozunk, amíg megszárad, a sötétebb kartonból vágjunk ki egy nyilat. A nyilat szintén szúrjuk át a kapoccsal, majd már rögzíthetjük is a tányér alján.
Miért jó? Mert segíti az évszakok, hónapok megismerését, rögzítését és az időbeli szekvenciák elsajátítását. Sokkal könnyebb úgy megjegyezniük valamit, ha látják is, nem csak mesélnek róla. Ugyanezt elkészíthetjük a napszakokra vonatkozóan, vagy akár a napirendet is rögzíthetjük vele. Minél magabiztosabban tájékozódik egy gyermek az időben, annál könnyebben, nyugodtabban veszi az egyes programok sorrendjét is.
Ha tetszett ez a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonló tartalmakról, kérlek, lájkold oldalunkat és oszd meg posztjainkat.
https://www.facebook.com/mindennapifejlesztes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése